„Szegény zsidó? Olyan nincs is!”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A ’20-as évek elején a Józsefvárosban több mint 33 ezer zsidó élt, és itt volt a harmadik legnagyobb számú zsidó lakosság egész Budapesten. A Teleki’44 projekt célja a józsefvárosi zsidóság és a Teleki tér múltjának feltárásán kívül az olyan tévhitek eloszlatása volt, mint például a 8. kerületben csak galíciai, haszid zsidók éltek vagy éppen a gazdag zsidó toposza. A józsefvárosi zsidók történetéről nagyon keveset tudunk annak ellenére, hogy a ’20-as évek elején Budapest zsidóságának csaknem a negyede ebben a kerületben élt. A Teleki tér 22. szám alatt azonban ma is működik egy imaház, amely a Nagyfuvaros utcai zsinagógán kívül talán az egyetlen fennmaradt emléke az egykori színes, pezsgő, élhető környéknek. A zsinagóga közösségének tagjai pedig azon túl, hogy az imaház hagyományait őrzik és felújítják a helyiséget, még a hely múltjának feltárásába is belefogtak.

2006-tól a Mayer testvérek, András és Gábor folyamatosan dolgoztak azon, hogy a hely megmaradjon, és valamennyire modernizálódjon is. Lett mosdó és közösségi helyiség konyhával, így nem kellett már a kidust sem a férfi szakaszon tartani. Majd a közösség tagjai azon kezdték törni a fejüket, hogy milyen lehetett régen a környék. „Ha az ember több időt tölt valahol, akkor elkezdi érdekelni, hogy mégis kik lakhattak itt, kik voltak azok az emberek, akik idejártak? Mint például az imaház ikonikus alakja, Gláser Jakab, akiről az emlékalapítványt is elneveztük. Juci bácsi egy józsefvárosi asztalos kisiparos, egy vallásos zsidó ember volt, és mindig is a kerületnek ezen a részén élt” – mondja Fris Kata, kutatási koordinátor.

Teleki téri imaház /Fotó: Mayer András
Teleki téri imaház /Fotó: Mayer András

Talán az egész projekt ötletét az imaházban talált 1927-es Misna-kör alapító okirata adta, az ott szereplő neveket ugyanis egy történész és családfakutatók segítségével köröztetni kezdték. Páran jelentkeztek, akikről kiderült, hogy az alapító okiraton szereplők unokái. A 2012-ben indult Teleki’44 kutatási projekt keretében jelenleg az 1910 és 1950 közötti időszak feldolgozása folyik. Hangsúlyozzák, hogy a projektet kimondottan nem holokausztkutatásnak szánták.

„A Teleki térről nem igazán tud senki semmit, pedig régen voltak itt kóser boltok, kóser infrastruktúra, mozik, kávékimérések, cukrászdák, kisiparosok. Tele volt boltokkal, az emberek be tudtak vásárolni, és tulajdonképpen el sem kellett innen menni, egy kis város volt a városban” – osztja meg a tapasztalatait Fris Kata. „Rendben, kisebb pénzű emberek laktak itt, de attól még ez egy színes, pezsgő, élhető környék volt.”

„Társadalmi státusz tekintetében is sokkal rétegzettebb környék volt annál, mint, amit gondolnak most is a 8. kerületről és gondolnak a kerület múltjáról” – mondja Lelkes Szilvia, a projekt szakmai koordinátora, aki szociológushallgatóként csatlakozott a kutatáshoz. „Egymás melletti házban lakott az orvos, a mérnök és a zsibárus. Ez nem csak „proli” környék volt, és erről nagyon keveset beszélnek a Teleki tér és a nyolcker kapcsán.”

Teleki tér 1934-ben
Teleki tér 1934-ben

A ’20-as évek elején a Józsefvárosban több mint 33 ezer zsidó élt, és itt volt a harmadik legnagyobb számú zsidó lakosság egész Budapesten. Az alapvető különbség viszont a 7. kerületi zsidósághoz képest talán az lehetett, hogy a 8. kerületben kevésbé volt jellemző az asszimiláció. Ennek ellenére a hiedelmekkel ellentétben nem volt jellemzőbb a klasszikus haszid, szakállas-kaftános megjelenés, és nem élt itt több galíciai zsidó, mint a többi zsidók által lakott helyeken.

A projekt célja a józsefvárosi zsidóság és a Teleki tér múltjának feltárásán kívül az olyan tévhitek eloszlatása volt, mint például a 8. kerületben csak galíciai, haszid zsidók éltek vagy éppen a gazdag zsidó toposza. A kutatások azt bizonyították, hogy a Józsefvárosban nagyon sok Magyarországon született szegény zsidó élt. „Néha egy-egy előadáson valaki mindig felhorkan: Szegény zsidó? Olyan nincs is!” – meséli Fris Kata.

Ami viszont némi nehézséget okozott a kutatásban, az a korabeli fotók hiánya volt. „Akkoriban viszont a kispolgárok körében nem volt jellemző a mindennapi élet megörökítése, ráadásul sok kép a háború idején elveszett” – magyarázza Adler Tamás projektkoordinátor.

Sok minden kiderült viszont a hivatalos levelezésekből a kor „áldatlan állapotairól” is. A káosz, a rosszindulat és az áskálódás meghatározó elemei voltak a zsidó hivatalok közötti levélváltásoknak, amelyek gyakran igencsak ordenáré hangnemet ütöttek meg. „A levelek írói ebben sokszor gazdasági haszonszerzést láttak, hiszen a kisemberek is haszonra próbáltak szert tenni” – mondja Fris Kata. „Ezért képes levelezőlapon szépen feljelentették egymást, és ezeket a levelezőlapokat a hitközségek leiktatták, szemben más fontos iratokkal.”

A kutatás anyagából előadásokat, kiállításokat és városi sétákat szerveznek, de Teleki téri mesék címmel dokumentumfilm is készült. Ezen kívül szerkesztés alatt van egy fotóalbumot és esszékötet, valamint egy olyan weboldal is a tervek között van, amelyen keresztül minden egyes ház történetét megismerhetjük. A jövőben még kutatni szeretnék a háború utáni időszakot, hogy mi történt a többi imaházzal a környéken, és miért csak ez az egy maradt meg.

Ez az egy, a Teleki Téri Imaház viszont mindenki előtt nyitva áll. „Ez egy tanulózsinagóga, ide bárki jöhet, aki nem vallásos, az is, aki nem zsidó, az is. Itt van pezsgés és van nyüzsgés, az ima alatt a hátsó sorokban ugyanúgy megbeszélik az MTK meccset, mint régen. Itt bárki megélheti az identitását” – meséli Fris Kata.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp