Látogatható lesz a középkori zsidó fürdő a budai Várban

Augusztus 3-tól tekinthető meg tárlatvezetésekkel a budai Vár 13. századi zsidó fürdője, amelyet nyolc évvel ezelőtt tártak fel. A középkori mikve szinte teljes épségében megmaradt, ráadásul igazolta azt a tényt, hogy a Képes Krónikában említett zsinagóga egykor valóban létezett.

A budai Vár nyugati pincerendszerében található, rituális zsidó fürdő, azaz mikve a nagyközönségtől mindeddig el volt zárva; a földalatti épületegyüttesben augusztustól induló tárlatvezetések egyik legfontosabb állomása azonban a fürdő bemutatása lesz. A feltárt és felújított pincerendszer egyik legrégebbi része a kicsi, mindössze 2-3 négyzetméteres mikve.

Középkori mikve Szicíliában
Középkori mikve Szicíliában

A középkorban kézzel a kőzetbe vájt, sekély fürdőrészt a hagyományoknak megfelelően természetes víz táplálta. A feltárás, majd az azt követő felújítás eredményeként ma újra tiszta és természetes eredetű víz található a szinte teljes épségében megmaradt, rituális zsidó fürdőben.

A budai Vár elmúlt évtizedeinek egyik legjelentősebb középkori városi ásatása 2000-ben fejeződött be: a királyi palota északi falától a Dísz tér déli oldaláig terjedő településrész pincéit a munkálatok alatt viszonylagos épségben sikerült feltárni.

A mikve feltárása azért is jelentős, mert annak létezése igazolta azt az addig vitatott tényt, hogy a Képes Krónikában említett zsinagóga egykor valóban létezett. Az épület közvetlenül a mai Fehérvári kapu mellett állt valamikor a 13. században; a feltárás és a dokumentáció után a zsinagógát visszatemették, mivel napjainkban a Honvéd Főparancsnokság előtti utcaszakasz húzódik felette.

A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. a látogatók számára augusztus 3-tól hétfőnként indít tárlatvezetéseket, amelyekre előzetesen a mikve@varkertbazar.hu e-mail címen lehet jelentkezni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp