“A Közel-Kelet ki fog szenvedni magából egy palesztin államot”

Izrael alkalmazkodott a Közel-Keleten uralkodó erőszakfelfogáshoz. A terrorizmus jó hivatkozási alapot jelent az izraeli politikának, de a terroristáknak tekintett palesztin szervezetek elleni fellépés mindig aránytalan, állítja Tálas Péter stratégiai elemző. Ez hozzájárul az európai antiszemitizmus erősödéséhez, ám nem valószínű, hogy tartósan negatív irányba befolyásolná Izrael nemzetközi megítélését.

Tálas Péter
Tálas Péter

– A közeljövőben milyen változások várhatók a palesztin–izraeli viszonyban?

– Stratégiai elemzőként nem önmagában a palesztin–izraeli kérdést tartom fontosnak, hanem azt, hogy egy olyan átalakuló Közel-Kelettel állunk szemben, amely valahogy talán ki fog szenvedni magából egy palesztin államot is. Ez hosszú távon értendő, mert jelenleg éppen azt látjuk, hogy széttagolódik a közel-keleti térség. A katonai bázisokat fenntartó Egyesült Államokon kívül jelenleg három-négy nagyhatalommal számolhatunk a térségben. Az egyik Izrael, a másik Törökország, és a nemrég tető alá hozott megállapodással most már Irán is annak tekinthető. Valószínűleg Szaúd-Arábia is arra fog törekedni, hogy nagyhatalomként léphessen fel, így Izrael meghatározó szerepe jelentősen csökkenni fog.

– Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő egy interjúban azt mondta: Izrael állam létrejöttét a világon sok helyütt támogatták; az oka nagyrészt a holokausztban, a II. világháború alatti szenvedésekben kereshető. Az elmúlt évtizedekben azonban ez a szimpátia drasztikusan csökkent, majd eltűnt. Egyetért ezzel?

– Izrael politikájának megítélése csakugyan változott az utóbbi időben. Általában akkor erősödik az antiszemitizmus a társadalmakban, amikor képtelenek megoldani saját problémáikat, és megtalálják a történelmileg jól bevált külső bűnbakot: a zsidóságot. Ha az antiszemita hullámokat meglovagolja a média és a politikai közbeszéd, az kihat Izrael megítélésére is, de nem hiszem, hogy tartósan negatív irányba befolyásolná.

– Netanjáhu politikáját Izraelben is sokan bírálják. A legfőbb vád, hogy túlzottan erőszakos.

–Alapvető problémának tartom, hogy Izrael alkalmazkodott ahhoz az erőszakfelfogáshoz, amely a Közel-Keleten dívik. Folyamatosan azt kommunikálja, hogy veszélyben van az izraeliek biztonsága, holott a tények azt mutatják, hogyha katonai konfliktusra kerül sor, Izrael erőfölénye következtében jóval nagyobb a palesztin oldal vesztesége. Az izraeliek olykor még a jogos önvédelmüket sem tudják jól kommunikálni. A terrorizmus a váratlansága, a brutalitása, a médiában való félelemkeltő megjelenítése révén hozzájárul ahhoz, hogy rendkívül jó hivatkozási alapot jelentsen a politikának. Ugyanakkor azt látjuk, hogy például az egyes, Izrael által terroristáknak tekintett palesztin szervezetek elleni fellépés mindig aránytalan. Ez visszatetsző, de az arab tavasz óta nem az arab–izraeli konfliktus foglalkoztatja leginkább a világ közvéleményét.

– Jól jön Izraelnek, hogy a térségben zajló polgárháborúk elterelik a figyelmet az arab-izraeli konfliktusról?

– A szíriai és az iraki polgárháború nem jön rosszul Izraelnek, számára az „oszd meg és uralkodj!” elve alapján az lenne ideális, ha Szíria és Irak szét is válna ott, ahol most repedezik: létrejönne egy háromosztatú Irak és egy két- vagy háromosztatú Szíria. Most inkább a hagyományos szövetségesnek számító USA és Izrael közti feszültség kényelmetlen a Netanjáhu-kormánynak, különösen Obamával nem túl jó a viszony. A palesztin–izraeli kérdést tekintve nem is nagyon várható javulás, mert Obamának ez láthatóan nem fontos. Nem ezzel írhatja be magát a történelembe, hanem az amerikai–iráni megállapodással.

Közel-Kelet
Közel-Kelet

– Izraelnek tehát a Közel-Kelet darabolódása lenne ideális. És a világnak?

– Ezeket az államokat mesterségesen hozták létre a nagyhatalmak, nem vettek figyelembe sem etnikai, sem vallási szempontokat. Alighanem jobb lenne a világnak is, ha természetesebb határok mentén alakulna újra a Közel-Kelet, ez jobban elősegítené a perspektivikus fejlődését. A bipoláris világrend felbomlása Kelet-Közép-Európában kezdődött. Új nemzetállamok jöttek létre a volt Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia területén, újrarajzolták Európa térképét. Az arab tavasszal ugyanez a folyamat indult meg a Közel-Keleten, amibe beletartozhat például – merész dolgot mondok – egy Szíriából és Irakból összeállított szunnita állam. Természetesen nem gondolom, hogy bárhol a totalitarizmusra törekvő Iszlám Államnak kellene gyakorolnia a hatalmat. Azt azonban állítom, mert a példák igazolják, hogy az emberi jogok minimumát betartó autoriter rendszerek stabilitást adhatnak a nem európai vagy angolszász történeti fejlődésű országoknak. Erőteljesen kritizálom, ha az arab tavasz kapcsán a demokratikus struktúrák megteremtődését tartják a legfontosabbnak. Sokkal jobbat teszünk, ha ezeket az országokat hagyjuk nyugodtan, önállóan fejlődni, mint ha erőszakkal exportáljuk a demokráciánkat. A biztonság és az emberi szükségletek fontossági sorrendjében a fizikai épség az elsődleges, azaz, hogy ne öljenek meg, hogy legyen mit ennem, és csak utána kezdek azon gondolkodni, hogy a demokratikus vagy nem demokratikus szabadságomat hogyan teljesíthetem ki.

– Mi a teendője Európának?

– Az egyik álláspont szerint stabilizálni és támogatni kell a közel-keleti országokat. Erre a nemzetközi közösség ez idáig nem volt képes. Nem tudta olyan módon tompítani a feszültségeket, hogy ne kelljen menekülőre fogniuk az embereknek, még a koszovói válságkezelési feladatát sem tudta teljesíteni. Senki sem azért indul el otthonról egy batyuval, mert világot akar látni, hanem azért, mert veszélyben van az élete. Ameddig ezek a konfliktusok fennállnak, márpedig vannak olyan politikai erők, például az Aszad-rendszer mögött álló Oroszország, amelyeknek érdeke lehet a tartós polgárháború, Európának számolnia kell a megnövekedett migrációs hullámmal.

A másik vélemény szerint az elmúlt százötven évben a gyarmatosítással, a mandátumterületekkel, a politikai rendszerek erőltetésével annyiszor szóltunk bele sikertelenül a közel-keleti országok életébe, hogy most már hagynunk kell, hadd forrjon ki olyan társadalom, amilyet akarnak. Az európai intézmények és módszerek exportja, a szocialisztikus államirányítási modell követése épp úgy, mint a liberális kapitalista berendezkedésé, csődöt mondott. Sokak szerint most zajlik a Közel-Kelet harmincéves háborúja, amikor eldől, hogy a szunniták vagy a síiták kerekednek-e felül, és egy saját iszlám modell hozhatja el azt a rendet, amely végre valamilyen modernizációs lehetőséget biztosít ezeknek az országoknak.

– Melyik álláspont érvényesítésére van nagyobb esély?

–Valószínűbb, hogy a nemzetközi közösség megpróbál valamilyen módon beavatkozni a konfliktusokba. Már csak azért is, mert az uniós, köztük a magyar migrációs politika nem lesz sikeres. Európának rá kell jönnie, hogy nem a határainál kell visszafordítani a migránsokat, vagy ellenállni nekik, hanem ott, a helyszínen kell olyan modus vivendit találni, amely megszünteti a tömeges migrációt. Mindenekelőtt úgy, hogy tárgyalóasztalhoz kell ültetni a szereplőket, és biztosítani kell őket a tartós támogatásról, amennyiben képesek megegyezni.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp