„Az európai gondolkodás összeegyeztethetetlen a Közel-Kelet szörnyű valóságával”

Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete szerint az izraeli kormány egyértelműen támogatja a palesztin állam létrejöttét. Addig azonban nem alakulhat meg az ország, ameddig a palesztinok nem ismerik el a zsidó nép jogát ahhoz, hogy Izraelt a saját hazájuknak tekintsék.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök még a tavaszi választások előtt kijelentette, hogy ha megválasztják, akkor nem jön létre palesztin állam. Nemrég viszont azt mondta Federica Mogherininek, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, hogy az izraeli kormány támogatja a két állami megoldást.

Ilan Mor: Izrael kormánya egyértelműen támogatja a „két államot a két népnek” megoldást. Nem az a fontos, hogy mit mondott Netanjahu egy választási kampányban, hanem az, amit a miniszterelnök az utóbbi időben nyilatkozott az Európai Unió tisztviselőjének és másoknak is. Eszerint Izrael elkötelezett a „két államot a két népnek” megoldás mellett. Ehhez viszont partnerre lenne szükségünk, de Mahmud Abbász nyilatkozataiból világosan látszik, hogy a palesztinok ugyan a két állami megoldás mellett foglalnak állást, de nem fogadják el a „két államot a két népnek” lehetőséget.

Ilan Mor
Ilan Mor

Mi a különbség?

A palesztinok nem ismerik el a zsidó nép jogát ahhoz, hogy Izraelt a hazájuknak tekintsék. Ők szeretnének egy önálló államot maguknak, és mellettük még egy, akármilyen országot, amely nem zsidó államként határozza meg magát. Sokan azzal vádolják Izraelt, hogy nem tesz meg mindent a megoldás érdekében, de ők nem ismerik a tényeket. Igaz, a megszállás nem kellemes állapot, de mindenképpen politikai megoldásra van szükség ahhoz, hogy véget vessünk a megszállásnak, katonai megoldás ugyanis nem létezik. A politikai megoldáshoz azonban jelenleg nincs meg a partnerünk a palesztin oldalon. A palesztinoknak az izraeli kormánnyal kellene tárgyalóasztalhoz ülniük, ahelyett hogy különböző nemzetközi szervezetekhez fordulnak segítségért.

A palesztinok valószínűleg nem hiába fordulnak nemzetközi szervezetekhez, hiszen a nemzetközi közösség inkább hajlik arra, hogy a palesztin ügyet támogassa Izraellel szemben. A palesztinok PR-ja úgy látszik, jobban működik. Mi ennek az oka?

A XXI. században egyszerűen nem lehet megmagyarázni olyan képeket, amelyeken egy sebesült palesztin gyerek áll katonákkal, tankokkal szemben. Európában a két szörnyű világháborút követően a pacifizmus vált megszokottá, az Európai Unió egyik alapelve, hogy a konfliktusokat mindig békés eszközökkel kell megoldani. Ezért nem képesek elfogadni, hogy a világ más részein az emberek néha rákényszerülnek az erőszakra azért hogy megvédjék magukat. Az európai gondolkodás sokszor összeegyeztethetetlen a Közel-Kelet szörnyű valóságával. Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy miért kell nagyjából két évente Gázában támadásokat végrehajtanunk, hogy nem ülhetünk ölbe tett kézzel, amikor több ezer rakétát lőnek ki ránk.

A palesztinok viszont a gázai blokádot tartják felelősnek a kialakult helyzet miatt.

Gázai blokád egyszerűen nem létezik. Van egy tengeri blokád a gázai partoknál, amely arra szolgál, hogy megakadályozza a fegyverek bejutását az övezetbe, de aki mondjuk halászni vagy fürdeni szeretne a tengerben, az megteheti. Naponta több mint 800 kamion érkezik Gázába, megpakolva élelmiszerrel, építőanyaggal és szinte mindennel, ami a normális életvitelhez szükséges. A gázai blokád csupán az Izrael-ellenes propaganda része, és semmi köze a valósághoz. Ahhoz a valósághoz, hogy 348 négyzetkilométernyi területet egy terrorszervezet irányít, amely alagutakat épít, hogy terrorcselekményként hajtson végre Izrael ellen, és amely nőket és gyereket használ élő pajzsként az izraeli hadsereggel szemben.

Ilan Mor
Ilan Mor

Többek szerint a palesztin állam létrejöttének egyik legnagyobb akadálya a Ciszjordánia területén épült izraeli telepek. A telepek építése és bővítése azonban jelenleg is zajlik. Milyen megoldás lehetséges ebben a kérdésben?

A telepek léte nem jelent problémát, a telepek csupán a probléma egyik tünete. A probléma az, hogy a palesztinok nem ismerik el a zsidó nép jogát ahhoz, hogy egy zsidó államban élhessen. Annak ellenére, hogy Izrael elismeri a palesztinok jogait. Izrael egy olyan palesztin állam létrejöttét támogatja, amely mindenekelőtt megválik a fegyvereitől, hogy azokat ne tudja Izrael ellen fordítani. Egy olyan országnak kell létrejönnie Ciszjordánia és a gázai övezet területén, amelynek nincs meg a lehetősége arra, hogy megtámadja Izraelt. A palesztin állam csak és kizárólag egy Izrael és a palesztinok közötti megállapodás részeként alakulhat meg, és ezt a megállapodást minden palesztinnak be kell majd tartania. Sokan Izraelben attól félnek, hogy miután a palesztin állam létrejött, újabb és újabb területeket követelhet magának. A palesztinoknak két dolgot tudomásul kell venniük: meg kell válniuk a fegyvereiktől, és a palesztin menekültek nem térhetnek vissza otthonaikba. Ha ezt elfogadják, akár már holnap békét köthetünk. Izrael kizárólag olyan telepeken építkezik, amelyek egy esetleges megállapodást követően mindenképpen Izrael részei maradnak.

Az Iszlám Állam fegyveresei már Szíriában és Egyiptomban is tevékenykednek, egészen közel az izraeli határhoz. Az Iszlám Állam nem csak Izraelt, de a palesztin szervezeteket sem tekinti legitimnek. Lehet ennek valamilyen hatása Izrael és a palesztinok viszonyát illetően?

Jelenleg az Iszlám Állam nem fenyegeti közvetlenül Izraelt, bár a Közel-Keleten minden nagyon gyorsan megváltozhat. Látjuk, mi történik Szíriában és a Sínai-félszigeten. Ha lesz bármilyen fenyegetettség az Iszlám Állam részéről, arra Izrael természetesen reagálni fog, de ez a palesztin kérdéstől teljesen függetlenül történik majd. Nincs semmilyen összefüggés a palesztinokkal folytatott tárgyalások és az Iszlám Állam tevékenysége között.

A napokban olyan hírek kerültek napvilágra, miszerint a történelem során először egy szaúdi herceg fog Izraelbe látogatni.

Erről nem tudok részleteket mondani, de kétségtelen, hogy az Iszlám Állam megjelenésével egy új helyzet van kialakulóban a Közel-Keleten. Ebből adódóan a vezető szunnita államok hirtelen egy oldalon találhatják magukat Izraellel, és ez lehetőséget adhat akár bizonyos szintű egyezmények létrejöttére is. Ez persze nem jelenti rögtön a Messiás eljövetelét, de a Közel-Keleten egyik napról a másikra változhat a helyzet. Izrael szinte mindenki előtt nyitva áll, a gyűlölködőket kivéve.

Ilan Mor
Ilan Mor

Azt mondja, Izrael mindenki előtt nyitva áll, viszont Izrael menekültpolitikája elég sok kritikát kapott az utóbbi időszakban.

Izraelnek is meggyűlt a baja az illegális bevándorlókkal, ezért lezártuk a határt Izrael és Egyiptom között egy 230 kilométeren húzódó modern kerítéssel. Ez a kerítés azonban nem csak a bevándorlók visszatartása miatt épült meg, hanem a terroristák Izraelbe szivárgását is megakadályozza. Ezenkívül csökkentettük az Izraelben tartózkodó bevándorlók számát. Jelenleg nagyjából 30 ezer illegális bevándorló tartózkodik az országban, mindannyian kapnak ellátást, és ha valaki menekült státuszt szeretne kérni, akkor a hatóságok elbírálják a kérelmét. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszajuttassuk őket abba az országba, ahonnan jöttek, ha viszont az életüket ott veszély fenyegeti, akkor a nemzetközi törvények alapján járunk el. Izrael a legbiztonságosabb helynek számít a régióban, mind az élet, mind pedig az anyagi jólét szempontjából. Ugyanakkor nem engedhetjük meg, hogy kontroll nélkül, bárki letelepedjen az országban. Ennek érdekében minden olyan óvintézkedést megteszünk, amelyet más országok is.

Például Magyarország.

Például, de ez nem jelenti azt, hogy, amit jelenleg itt csinálnak, az jó megoldás, vagy sem. Izraelben egészen más a helyzet, az egyiptomi határon felhúzott kerítés nem kizárólag a bevándorlókat hivatott távol tartani, hanem főként azokat a terroristákat, akik Gázából a Sinai-félszigeten keresztül hatolnának be Izrael területére. A kerítésnek tehát leginkább biztonsági okai vannak, Izrael számára ugyanis a biztonsági szempontok a legfontosabbak.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp