Bono: „Peresz a békének szentelte az életét”

Bono, a U2 frontembere nemrég meleg szavakkal köszöntötte Simon Peresz, volt izraeli elnököt  az együttes kanadai turnéjának egyik állomásán.

A zsidó vezető Torontóban járt, és részt vett egy U2 koncerten. Amikor az együttes frontembere megtudta, hogy Peresz is a nézők között van, a One című számot neki dedikálták.

Peresz a koncerten
Peresz a koncerten

„Van itt közöttünk valaki, aki a világ legnehezebb munkáját végzi… Ez az ember az észérvek szószólójaként lépett fel egy olyan régióban, ahol általában a harciasak a leghangosabbak. Ma este itt van közöttünk a Nobel-békedíjjal kitüntetett Simon Peresz”, jelentette be Bono a színpadon, majd így folytatta: „mi tudjuk, elnök úr, hogy Ön az észérvek embere volt mindig is, és annak szentelte az életét, hogy békét teremtsen ebben a veszélyes régióban. Bízunk benne, hogy azok után, hogy olyan keményen küzdött az oslói egyezmény aláírásáért [szerk: Az 1993-as oslói megállapodás óta a Gázai övezet és Ciszjordánia egyes területei felett a Palesztin Nemzeti Hatóságé az ellenőrzés.], lesz még ereje küzdeni a palesztin-izraeli két állami megoldásért is. Tudjuk, hogy még 92 évesen is számíthatunk magára. Most pedig engedje meg, hogy Önnek dedikáljuk a következő, One című számunkat”.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp