Vándorkiállítás a zsidó imáról. Képgaléria

Lakókocsiban berendezett vándorkiállítással járja majd az országot a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. A szervezők reményei szerint ezzel az eszközzel új terep nyílik majd a közösségek közötti párbeszédre.

A lakókocsiban tervezett kiállítás a zsidó istenszolgálat központi elemének, az Amida imának a tartalmát ismerteti tárgyakkal, további interpretációk bemutatásával.

Toronyi Zsuzsanna és Seres Tamás
Toronyi Zsuzsanna és Seres Tamás

Az Amida (más néven: Smone eszré, vagy tizennyolc áldás) ima része a reggeli, a délutáni, és az esti imarendnek is. Az Amida szó jelentése arra utal, hogy az imát állva, Jeruzsálem felé fordulva kell elmondani. A szöveg hétköznap tizenkilenc áldásból áll, s e tizenkilenc áldás gyakorlatilag felöleli az alapvető zsidó értékeket. A szervezők tervei szerint a kiállításon keresztül be lehet mutatni a tradicionális zsidó gondolkodásmódota magyarországi zsidó kultúrtörténetbe ágyazva.

Koncepció, szövegek: Darvas István rabbi és Toronyi Zsuzsanna muzeológus; Múzeumpedagógia: Dancz Vera; Látványterv, grafika: Seres Tamás, Agócs Írisz (Artista Művek). A kiállítás a Néprajzi Múzeum MaDok programjának lakókocsijában valósul meg.

2
2
Frazon Zsófia
Frazon Zsófia
4
4
6
6
7
7
8
8
10
10
11
11
12
12
13
13
14
14

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp