6000 zsidó áldozat neve a falon

Az emlékfalra a holokauszt hatezer debreceni zsidó áldozatának nevét vésték fel. A debreceni zsidóság a második világháború előtt népes, virágzó közösség volt. Hét évtizede hiányoznak nekünk nagyszülők, dédszülők, a meg nem született gyerekek, az a hatezer ember – asztalos, kereskedő, tudós -, aki élete során Debrecent szolgálta volna – mondta a megemlékezésen Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) elnöke.

Fotó: Czeglédi Zsolt
Fotó: Czeglédi Zsolt

Fekete Károly tiszántúli református püspök kiemelte: az emlékfal átadása végtisztesség megadása olyan embereknek, akik a vészkorszakban nem részesülhettek ebben. “A fal azt jelzi, hogy akik temetetlenek maradtak, megkapják a végtisztességet” – jegyezte meg a püspök, és utalt arra, hogy azok, akik egykor pusztán számok voltak a pusztulásban, az emlékhelyen nevet kaptak.

A megemlékezés végén a résztvevők hosszú sorokban járultak az emlékfalhoz, ahol – miközben a Schindler listája című film zenéje volt hallható – elhelyezték az emlékezés kavicsait.

Az emlékmű országosan egyedülálló módon a magyar kormány, a debreceni önkormányzat és a helyi zsidó hitközség együttműködésével, a Teva Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült el

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp