Jezsuita szerzetes: a Nyugat a tolerancia jegyében megnyitja a kapuit az intolerancia előtt

Az integrációval nem volt minden bevándorlónak gondja, szinte csak az iszlám nem képes az integrációra – mondta Henri Boulad jezsuita szerzetes múlt pénteken a Kossuth Rádióban. A melkita felekezethez tartozó, Egyiptomban szíriai-libanoni szülők gyerekeként született szerzetes az interjúban kifejtette, hogy kétféle iszlám létezik: van az irányítani akaró, erőszakos, valamint a liberális, nyitott, toleráns.

Henri Boulad
Henri Boulad

Ez a kettősség Mohamed óta létezik, és a Koránban is jelen van, és a két irányzat között teljes az ellentmondás. Az egyik a nyitottságra, a másik a térítésre és mészárlásra fókuszál – magyarázta.

A szerzetes az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban azt mondta: “a radikalizmus teljesen megfelel az iszlám vallás hagyományainak.” A legfőbb próféta, Mohamed sokszor maga is részt vett azokban a karavánfosztogatásokban, amelyeket híveinek is megengedett, és például árulás miatt lemészároltatott hatszáz zsidót.

Henri Boulad ugyanakkor hangsúlyozta: fontos különbséget tenni az iszlám mint vallás és a muzulmán emberek között. A muzulmánok többsége kedves, szimpatikus ember, békeszerető, együttélésre törekszik, azonban egy őket irányító kisebbség nem az. Felidézte: a történelemben sokszor próbálkoztak azzal, hogy az iszlámot toleránssá tegyék, az iszlámnak több nagyon nyitott gondolkodója is volt, aki a hitet és az értelmet akarta egyensúlyba hozni, de mindig elítélték őket.

A szerzetes szerint “a Nyugat az iszlamizmus cinkosa”, politikai, gazdasági és stratégiai okokból “flörtöl” az iszlamizmussal. „Többek szerint az Egyesült Államok korábban együttműködött az Iszlám Állammal – mondta.

Arról is beszélt, hogy még a katolikus egyház sem hajlandó “szembenézni a dolgokkal”, a párbeszéd jegyében nem hajlandó világosan látni és kimondani az igazságot. Úgy fogalmazott: “a Nyugat a tolerancia jegyében megnyitja a kapuit az intolerancia előtt”.

Henri Boulad a bevándorlásról úgy vélekedett, hogy az integrációval nem volt minden bevándorlónak gondja, szinte csak az iszlám nem képes az integrációra. “Ki is mondják: nem akarunk integrálódni, hanem mi fogunk titeket integrálni”, és ehhez a terv első lépése a bevándorlás, a második a gyermekszülés – mondta. Hozzáfűzte: néhány éven belül a demográfiai egyensúly megbillen. A harmadik lépés véleménye szerint a megtérés, mert miközben a Nyugat elvesztette vallása gyökerét és morális tartását, az iszlám – főleg a fiataloknak – igazodási ponttá vált.

A szerzetes hangoztatta: Európa, a Nyugat már nem szabad sem politikailag, sem erkölcsileg. Szerinte Európának vissza kell nyernie  erkölcsiségét és hitét, amelyet a második világháború után elvesztett.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp