Sötét titokra derült fény Vilniusban

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A litvánok mindig is gyanakodva tekintettek a Vilnius peremterületén lévő, ma már graffitikkel borított elektromos áramellátóra, amelynek lombos fákkal övezett falai nem a hagyományos téglából, hanem a számára egyfajta bunkerjelleget kölcsönző és igen drága gránitkövekből épültek fel. Amikor idén májusban tüzetesebben is megvizsgálták a titokzatos épületet, félelmetes titokra derült fény: a kövek valójában héber feliratokat rejtő sírkövek.

A rémisztő felfedezés Giedrius Sakalauskas nevéhez köthető, aki szerint a gránitkövek az út túloldaláról származnak, ahol az 1960-as évekig egy nagyméretű zsidótemető állt, amíg a szovjetek le nem dózerolták, adta hírül az AP.

Litvániának egykor nagyszámú és vibráló zsidó közössége volt, a náci megszállás során azonban tekintélyes részük elpusztult, a kis számú túlélővel pedig a szovjetek is igen mostohán bántak, miután visszafoglalták a balti állam területeit. „Hitler fizikailag akarta eltüntetni a zsidókat a föld színéről, Sztálin pedig a zsidóság emlékét is el akarta törölni, gondosan ügyelve arra, hogy semmi se maradjon” – mondta Simonas Gurevicius, akinek családja a náci üldöztetés elől orosz földekre menekült, ahonnan csak a háború után tért haza.

A régészek a hét elején erősítették meg, hogy a vilniusi áramellátó valóban zsidó sírkövekből áll, amelyek a közeli temetőből származnak. A főváros polgármestere, Remigijus Simasius ígéretet tett, hogy bár a központ több ezer család áramellátását biztosítja, megtalálják a módot, hogy a kövek a megfelelő helyre kerüljenek.

A felfedezés újra felveti azt az igen kényes kérdést, vajon hány litván épület felhúzásánál pótolták a hiányzó építőanyagot héber feliratú sírkövekkel. E téma Litvánia 25 éves függetlensége óta nem először került a figyelem középpontjába. Az áramellátó nem az első ilyen példa. Az 1990-es években a hatóságok eltávolították a Vilnius legmagasabb pontjára, a Tauro-hegyre vezető lépcsőfokokat, miután kiderült, hogy azok egykoron szintén temetői fejfákként szolgáltak.

A teljes cikk itt olvasható.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp