A zsidó kulturális örökséget mutatják be Észak-Magyarországon

Több települést érintő, a zsidó kulturális örökségi helyszíneket bemutató észak-magyarországi zarándokutat épít uniós pályázati forrásból az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). A tájékoztatás szerint a csaknem 460 millió forintból, várhatóan idén szeptember végéig megvalósuló, Utazás a zsidó örökségbe Észak-Magyarországon elnevezésű programnak köszönhetően a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon és Olaszliszkán turisztikai és kulturális fejlesztések valósulnak meg, illetve több, zsidó kulturális hagyatékkal rendelkező Tokaj-hegyaljai települést csatolnak a túraútvonalba.

mádi zsinagóga
mádi zsinagóga

A kulturális értékteremtési és ismeretterjesztési céllal megvalósuló projekt elsősorban a Bodrogkeresztúr-Mád-Olaszliszka útvonalon fellelhető zsidó kulturális örökségi helyszíneket és emlékhelyeket – zsinagógák, rabbiházak, temetők csodarabbik sírjaival – mutatja majd be korszerű, XXI. századi kommunikációs eszközökkel és informatív tartalommal.

A zarándokútvonalba bekapcsolják az egykori híres csodarabbik sírhelyét is Bodrogkeresztúron, Olaszliszkán és Sátoraljaújhelyen, ahová évről-évre zarándokok százai látogatnak el.

olaszliszkai zsidó temető
olaszliszkai zsidó temető
  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp