Kertész Imre érettségije

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A Nobel-díjas író nem szeretett tanulni, iskolába járni, ráadásul gimnáziumi tanulmányait a háború is kettévágta. Végül – Auschwitz után – 1948-ban érettségizett.

Kertész Imre, 1941-ben kezdte meg a  középiskolai tanulmányait a Barcsay utcai állami Madách Imre Gimnáziumban, amely indított egy 40 fős keresztény és egy ugyanekkora zsidó osztályt – írja a hvg.hu egy nemrég Kertésszel készült interjúra hivatkozva. Az A osztály volt a keresztény, a B osztály a zsidó. „Valójában rossz politikának bizonyult, hogy csak a legjobb zsidó fiúkat vették föl, mert nagyon elit osztályok jöttek így létre, a tanárok vetekedtek, hogy itt taníthassanak, hisz ezek a fiúk sokkal fogékonyabb és jobb tanulók voltak. Ha csak a legrosszabbakat veszik föl, akkor be lehetett volna bizonyítani, hogy a zsidó tényleg olyan faj…”

Kertész Imre
Kertész Imre

Ám a zsidó osztályban így mindenki jeles tanuló volt- kivéve Kertészt, aki szinte mindig megbukott. Mint mondja, rossz tanuló volt, utálta az általános iskolát is és a gimnáziumot is. „Nem érdekeltek a tantárgyak, nem figyeltem oda, matematikából, fizikából egy szót sem értettem, utáltam a fegyelmet, az iskola szagát, és utáltam a közösséget. Verekedős, rossz fiú voltam. Állandó rossz lelkiismerettel mentem az iskolába, mert nem tudtam a leckét.” Ettől függetlenül voltak barátai, és több nagyszerű tanárról is megemlékezik az interjúban.

A zsidótörvények után azonban az iskola légköre is megváltozott, bevezették például a levente órákat. „Volt egy nyilas tornatanár, úgy hívták, Csorba. Eleinte nem foglalkozott a zsidó osztállyal, rendszerint közénk hajított egy labdát, és ha zaj volt, bejött, ordított. De később, ha jól emlékszem, a Don-kanyar után, átalakultak a tornaórák, hozzá jött még egy úgynevezett levente óra, amikor is fölvett egy piros-fehér-zöld karszalagot és ő lett a leventeparancsok. Az igazi aljasság az volt, hogy a másik osztályból átjöttek fiúk, ők voltak a mi úgynevezett rajparancsnokaink, akiket arra neveltek, hogy bármilyen parancsot adhatnak nekünk… Ez ugye mégiscsak döbbenetes, hogy a szomszéd osztály tanulói parancsolhattak, guggolásokat, békaügetést meg hasonlókat csináltathattak velünk.”

Az iskolát nem fejezhette be az író, ami ezután történt, azt megírta a Sorstalanságban.

Végül hazatérte után – és miután megpróbált néhány szakmában elhelyezkedni – folytatta az iskolát és 1948-ban érettségizett le. „Nem vettem komolyan az iskolát, szinte minden tantárgyból megbuktam. Mindig át akartak segíteni, mert Auschwitzból jöttem, és erről mindenki tudott. A matematika érettségim úgy zajlott, hogy a tételben szereplő szinusz, koszinusz és nem tudom még, minek a képletét fel sem tudtam írni a táblára, nemhogy megoldani, úgyhogy végül a tanár oldotta meg helyettem, így engedtek át. Borzalmas volt az egész, nagyon nem nekem való, untam, nem tanultam semmit a világon.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp