A fiatal zsidókat sokkolja az erőszakos antiszemitizmus, és a hetven évvel ezelőtti holokauszt emlékeit hozza elő. Az alábbiakban európai zsidó fiatalok véleménye olvasható. Egyikük ismerte a 37 éves biztossági őrt Dan Uzan-t, akit szolgálat közben lőttek agyon a koppenhágai zsinagóga mellett február 15-én. Yael (24 éves, Dánia)
„Szia, Dan”, köszöntem neki mindig, amikor a zsinagógába mentem. Az egyik legjobb barátom Dan bajtársa, ő is ott volt akkor, akár vele is történhetett volna. Elmentem a zsinagógába, hogy Danra emlékezzek, és féltem. A barátom amerikai, azt hiszem, szeretnék kivándorolni. Nem vagyok biztos benne, hogy elég biztonságos itt felnevelni a leendő gyermekeimet.
Jó volt látni a minket körülvevő honfitársainkat, főleg az emlékezés idején. De a rasszizmus megijeszt. A muzulmánokat agyonzaklatják: miért ne történhetne ugyanez a zsidókkal is?
Ismerve a zsidó történelmet nyilvánvaló, egyáltalán nem biztonságos most zsidónak lenni Európában. Az antiszemitizmus „lassan ölő méreg”, ahogy a második világháború idején is látható volt. Érzem, hogy jön. Nem akarok Auschwitzban meghalni.”
Nicolas (25 éves, Franciaország)
„Nem a zsidóknak, hanem a gyűlölködőknek kellene eltakarodniuk Franciaországból…
Nem könnyű francia zsidónak lenni mostanság. Kérdezik, van-e jövőjük a zsidóknak Franciaországban. Szerintem, van. Nem élek állandó félelemben, de folyamatosan arra gondolok, hogy célpont lehetek, ha elmegyek egy kóser szupermarketbe.
Az antiszemitizmus évről évre nő, a francia emberek is tapasztalják ezt. Az elnök kiállt mellettünk és azt mondta: a zsidók nélkül Franciaország nem lenne az, ami. Nem tudok nem egyetérteni vele…
Számos zsidó ki akar vándorolni Izraelbe, lelkük rajta. De én nem megyek el innen. Úgy gondolom, nem a zsidóknak, hanem a gyűlölködőknek kellene eltakarodniuk Franciaországból…”
Viktor (21 éves, Magyarország)
Kelet-európai zsidónak lenni egészen más: mindig jó benyomást kell tennem a környezetemre, mert én vagyok az „egyetlen” zsidó, akiről a legtöbben tudják is ezt. Mikor kimegyek az utcára, nem hordok kipát vagy Dávid-csillagos pólót. Ha ezek rajtam lennének, úgy érezném, mintha nem lennék a magyar társadalom tagja.
Hiszek a változásban, és abban is, hogy az én életemben meg fog változni az emberek gondolkodása Magyarországon. Nem akarok – magyar zsidóként – félelemben élni. Nem akarok Izraelbe menni és ott élni, itt maradok, és itt fogok élni.
Mindazonáltal Magyarország második legnagyobb politikai pártja (Jobbik) antiszemita és ez elég nagy probléma. Hasonló volt helyzet a második világháború előtt is. Tennünk kell valamit. Nem akarom elhinni, hogy ugyanaz ismét megtörténhet.”
Laura (20 éves, London)
Úgy vélem, fiatal londoni zsidóként, az élet – érzékelhetően – nem változott meg a támadások után. Mindig is egy biztonságos és virágzó szellemi közösség részének tekintettem magam. Tudok a támadásokról, ezek megdöbbentőek, felkavarók és ijesztőek, de akkor is így érzek.
Persze nekem is megfordult a fejemben, mint ahogy a barátaimnak, hogy támadás érhet minket is. De ezek a támadások igen ritkák. Ha nem látjuk ennek jeleit, hogy megtörténhet itt is, nem lenne jó, ha a pánik elterjedne.
A hetvenes években apám és családja elhagyta Irakot, menedéket kerestek a szörnyű üldöztetés elől, és itt megtalálták. Az atrocitások félelmet és pánikot okoztak, de mi biztonságban érezzük magunkat itt, Nagy-Britanniában.”
Itay (21 éve, Hollandia)
„Azt hiszem, az én gyermekeim is félni fognak. Elég ijesztő holland zsidónak lenni mostanában. Az unokahúgom és unokaöcsém abba a zsidó elemi iskolába jár, ahol én is tanultam. Most fegyveres katonák álnak az épület előtt.
Mostanság állandóan a biztonságról és a fenyegetésekről beszélgetünk zsidó barátaimmal, ez néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Nem mondom, hogy az embereknek félniük kéne, mert akkor itt a vég, és a terroristák nyertek.
Nem látom egyértelműen, hogyan lehetne ezeket a támadásokat megállítani. Nem tudom, mit lehetne tenni, hogy mondjuk tíz év múlva minden rendben legyen. Szóval, azt hiszem, a gyerekeim is félni fognak.
Mégis úgy érzem, Hollandiában zsidóként élni biztonságos. Azt hiszem, a zsidóknak Európában kell maradniuk. Sokkal inkább hollandnak és európainak, mint izraelinek érzem magam. Ez az otthonom.”
Benjamin (24 éve, Németország)
A német zsidók élete nem változott, de az megváltozott, ahogy én zsidóként élem a mindennapjaimat Németországban. A támadások elég ijesztőek voltak nekem is, mégis elmentem egy zsidó gimnáziumba és egy zsinagógába is. A rendőrség hosszú ideig őrizte az épületeket.
Beilleszkedtem a német társadalomba. A legtöbb barátom nem zsidó, és kipát sem hordok az utcán. Kétszer is meggondolom, mielőtt elmondom valakinek, hogy én is zsidó vagyok, néha jobb is, ha nem tudják.
Van tapasztalatom az antiszemitizmusról, az olyan szavakról, mint a »büdös zsidó«. Egyszer az iskolatársaimmal a holokauszt áldozataira emlékezve énekeltünk. A másik iskola diákjai pénzérmékkel dobáltak meg, majd megtámadtak minket. Ez csak párszor történt, és az emberek általában közbeléptek. A kormány állásfoglalásai is sokat segítenek.
Egy új típusú antiszemitizmus is tapasztalható, mely szerint a legtöbb zsidó nem is feltétlenül izraeli. Ez főként muzulmán bevándorlóktól származik. Úgy gondolom, tudunk velük együtt élni, de a radikalizmusuk kihívást jelent ebben. Egy támadás nem lenne elég a távozáshoz, itt otthon érzem magam.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
