A kannabisz lassíthatja a rákos sejtek növekedését izraeli tudósok szerint

A kannabisz lassíthatja bizonyos rákfajták, például a mellrák és az agydaganat növekedését a haifai Technion egyetemen kutató izraeli tudósok első laboratóriumi eredményei alapján.

Az egyetem kutatói több tucat kannabiszféle több száz különböző rákos sejtcsoport növekedésre gyakorolt hatását vizsgálták, és első következtetéseik szerint az agydaganat és a mellrák gyógyításában hatékony lehet a kábítószerként is ható növény alkalmazása.

Izraelben orvosi célokra a tünetek és a kezelések mellékhatásainak enyhítésére már régóta felírhatják az orvosok gyógyászati célra a marihuánát, elsősorban hányingercsökkentő és étvágyserkentő, valamint krónikus fájdalmakat enyhítő és közérzetjavító hatásai miatt.

A Technion tudósai azonban az aktív gyógyhatását kezdték vizsgálni, vagyis azt, hogy képes-e segíteni a rákos sejtburjánzás megállítását, vagy csökkentését. A biológiai tanszék kísérletei egy évvel ezelőtt Dedi Meiri professzor vezetésével kezdődtek, aki a torontói rákkutató intézetben végzett posztdoktorátusa és hazatérése után saját laboratóriumot nyithatott a kérdés vizsgálatára.

Dedi Meiri professzor egy kannabisz ültetvényen
Dedi Meiri professzor egy kannabisz ültetvényen

Meiri szakterülete a sejtek szerkezeti vázát képező citoszkeleton kutatása, amelynek fontos szerepe van a sejtosztódásban. „Megpróbáljuk megvizsgálni, hogy a kannabisz képes-e megakadályozni a rákos sejtek agresszívvé válását, hogy harcol-e a sejteken belül és képes-e elpusztítani azokat”- nyilatkozta a Háárecnek.
A kísérleteket támogatja az amerikai Cannabis Pharmaceuticals nevű gyógyszeripari vállalat is, amely a növényre alapozva fejleszt ki különböző gyógyszereket.

Noha a kutatás még kezdeti stádiumában van és Meiri szívesebben nyilatkozna sikereiről egy-másfél év múlva, a Háárecnek már elmondta, hogy tudóstársaival kannabiszt alkalmazva sikerült „öngyilkosságra”, apoptózisra (programozott sejthalál) késztetniük a daganatos agysejteket.

Egyelőre nem értik a jelenség okát, de hasonló sejthalált idéztek elő mellrákos sejtekben is, és következetesen kutatják a betegség többi fajtáját. Meiri egyelőre óvatosan fogalmaz s abban reménykedik, hogy munkájával sikerül segítenie öt-hat rákfajta kezelését.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp