Napi Tóra: Mire jó a Tóra?

Rabbi Meir szerint mindenkinek olyan munkát kell választania, amely lehetővé teszi, hogy minden nap jusson elegendő ideje a Tóra tanulmányozására. Való igaz, hogy a Tóra életünk minden időszakában olyan szellemi és lelki hátteret adhat, amely lehetővé teszi, hogy sikeresebben evickéljünk át a hétköznapokon. A Misna idézi Rabbi Meir – minden magára valamit is adó antiszemita Talmud-fordításban megjelenő kijelentését: „feltétlenül taníttassa az ember a fiát könnyű és tiszta munkára”. Az állítás róse olvasatával ne foglalkozzunk, de érdemes a Máhársá véleményét idézni, szerinte Rabbi Meir arra gondolt, hogy mindenki válasszon magának olyan szakmát, amely lehetővé teszi számára, hogy ne elsősorban a megélhetésért, hanem azért dolgozzon, hogy minden nap jusson elegendő ideje a Tóra tanulmányozására.

Rabbi Nehoráj mondja: „hagyom a világ összes munkáját, és a fiamat is csak Tórára taníttatom, mert a világ összes szakmája csak az aktív éveiben lehet gyümölcsöző számára, de a Tórával nem így van, mert az az ember támasza fiatal éveiben, és távlatot és reményt ad öregségére is.”

Milyen vers támasztja alá, hogy fiatal éveinkben erősít minket a Tóra?

„Az Örökkévalóban reménykedők új erőre kapnak, felemelkednek tagjaik, mint a sasoknak.” (Jesája 40:31) Mi az időskori „bizonyíték”? „Öregségükben is gyümölcsöt teremnek üdék és zöldellőek lesznek.” (Zsoltárok 92:15)

Egyik mesterünk véleményét sem tudjuk szó szerint átültetni az életünkbe, de hasznos tanulsága állításaiknak, hogy a jiddiskeit életünk minden időszakában olyan szellemi és lelki hátteret adhat, amely lehetővé teszi, hogy sikeresebben evickéljünk át a hétköznapokon, éppen ezért fontos feladatunk, hogy megtaláljuk a megélhetésünkért és a Tóra titkainak elsajátításért folytatott küzdelmünkben a gyümölcsöző egyensúlyt.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp