AZ UTOLSÓ ARAB ZSIDÓK

Élet a tunéziai zsidó enklávéban. ERBA, Tunézia. Több száz eljegyzési vendég gyűlt össze a tunéziai üdülőközpont egyik szigetén. Itt, a muszlim világ szívében a tömeg természetesen arabul beszélt, és a fülbemászó, arab dallamokat is vérbeli arab zenészek játszották. Ám nem arabok ünnepeltek, hanem ortodox zsidók.

A szokásoknak megfelelően a menyasszonyjelölt, Oshrit Uzan nemrég kilépett a munkahelyéről, és saját szépségszalont nyitott, hogy felkészüljön új életére. „Lehet, hogy egyszer majd visszatérek a munkába”, elmélkedik, „de nálunk az utolsó szót mindig a férj mondja ki, az ő engedélye nélkül én sem léphetek”, teszi hozzá.

Az Észak-Afrika legnagyobb, ám méretében apró tunéziai szigeten élő djerbai zsidókat az utolsó arab zsidóknak nevezik, és ez cseppet sem túlzás. Izrael létrejöttével az afrikai és közel-keleti térségben a zsidó államon kívül élő zsidó közösségek az elmúlt fél évszázad alatt teljesen eltűntek. Korábban több mint 850 000 zsidó élt az arab világban. Számukat ma az „Igazságot a zsidóknak az arab országoktól” elnevezésű nonprofit szervezet 4000 és 4500 főre becsüli.

Néhány országban, például Algériában és Líbiában, ahol valaha jelentős számú zsidó közösséget tartottak számon, ma gyakorlatilag egyáltalán nem él izraelita lakos. Egyiptomban ahol az 1940-es évekig 75 000 zsidó vett részt aktívan a gazdasági vérkeringésben, számuk mára néhány tucatra csökkent. Egyedül Marokkóban, amely valaha 265 000 zsidónak adott otthont, található még egy 2500 fős zsidó közösség. Legtöbbjük idős vagy középkorú.

Miközben a tunéziai zsidók többsége az üldözésektől való félelmükben kivándoroltak Izraelbe vagy Franciaországba, a djerbai zsidók elkeseredetten ragaszkodnak a saját, külön bejáratú jövőjük ígéretéhez. A közösség, amely az 1948-as években megközelítette az 5000 főt, az 1990-es évekre 700 főre apadt, ám ma lassan, de biztosan ismét növekedni kezdett. Bár elvándorlások előfordulnak, mindezt ellensúlyozza, hogy sok fiatal család dönt a maradás mellett. A helyi vezetők becslése szerint a szigeten élő zsidók száma 1000 fő körüli.

Az alábbi diagram szemlélteti, hogy 1948 óta az arab országokban milyen drasztikus tempóban csökkent a zsidó lakosság létszáma.

SOURCES: STANLEY URMAN JUSTICE FOR JEWS FROM ARAB COUNTRIES; SERGIO DELLAPERGOLA, HEBREW UNIVERSITY

A Franciaországban ismét terjedő antiszemitizmus, aminek legutóbbi megnyilvánulása a közelmúltban, egy párizsi kóser pékségben elkövetett, több zsidó ember életét követelő mészárlás volt, új megvilágításba helyezi a tunéziai főrabbi néhány évvel ezelőtt tett kijelentését, miszerint „A zsidók számára nincs Tunéziánál biztonságosabb és vendégszeretőbb hely”.

„A djerbai zsidók egy jól körülhatárolható területen koncentrálódnak, az állam így képes megvédeni minket” – mondja Haim Bittam főrabbi. Egy djerbai lakos, Rabbi Bittan szintén úgy véli, hogy itt biztonságban vannak, a közösség mély spiritualizmusa védelmet nyújt számukra. „Hiszünk a Mindenhatóban, abban, hogy ha megtartjuk törvényeit és követjük parancsait, segít boldogulni az életben”, teszi hozzá.

A tuniszi központi kormány hosszú évek óta támogatja a stabil zsidó közösség jelenlétét az országban. Bár a 2011-es forradalom után a régóta hatalmon lévő elnököt, Zine El Abidine Ben Alit elűzték, az új vezetők is támogatásukról biztosították az országban élő zsidókat.

Djerba népszerű turisztikai központ. A tunéziai vezetés hagyományosan nagy gondot fordít a turizmus elősegítésére, és gyakran hangsúlyozza az országra jellemző toleranciát és mérsékletet. Ennek altámasztásában kulcsszerepet játszik a figyelemre méltó zsidó közösség jelenléte az országban.

A djerbai zsidók aggódnak az asszimiláció miatt, ennek megfelelően a szigeten élő 150 000 muszlimmal csak korlátozott mértékben érintkeznek. A legfontosabb zsidó negyedben, a Hara Kebirában arabul és héberül egyaránt beszélnek, ezen kívül még francia szót lehet hallani.

A zsidók és muszlimok kapcsolata bár nem túl szoros, alapvetően a kölcsönös tisztelet jellemzi. Zsidók dolgoznak például a bazárban, a muszlim kereskedők mellett, és élvezik a muszlim vásárlók bizalmát.

Kis földszintes házaival és szűk, járdamentes utcáival a Hara Kebira első látásra igen puritán. Bár nincs fallal körülvéve, mégis elszigetelt és zárt. A rohangáló kisfiúkon kipa van, a nők, az ortodox előírásoknak megfelelően, kendőt és hosszú szoknyát viselnek. A körzetben több mint egy tucat zsinagóga működik. Sok férfi ékszerkészítésből és -eladásból él.

2002-ben az Al Kaida egy robbanóanyaggal teli gépkocsival támadta meg a Hara Sgirában, a kisebbik djerbai zsidó negyedben működő Ghriba zsinagógát. Közel két tucat ember vesztette életét, a legtöbbjük német turista, és sokan megsebesültek. Válaszul a kormány szigorúbb intézkedéseket hozott a közbiztonság javítása érdekében. Ám csak a múlt tavaszon két zsidó kereskedőt késeltek meg muszlim támadók. Bár a helyi hatóságok azt nyilatkozták, az indíték nem vallásos jellegű volt, az erőszak megrendítette a zsidó közösséget.

Ám úgy tűnik, hosszú távon a legnagyobb fenyegetettséget a djerbai zsidók számára nem külső, hanem belső tényezők jelentik. A legendás szigeten évszázadok óta, egyesek szerint a bibliai idők óta élő zsidók életét az ősi tradíciók határozzák meg, ám lassan, de biztosan a XXI. század vívmányai is betörnek a közösség életébe.

A legnagyobb kérdőjel a nők társadalomban betöltött szerepének változása. Djerbában zsidő nőt szinte egyáltalán nem találunk a fizetett munka világában, tőlük tradicionálisan a családi tűzhely melegének megőrzését várják el. Az eredmény egy kimagaslóan magas gyermekszületésszám. A közösségben az anyák átlag négy, öt gyermeket nevelnek. Nem ritka a 10-12 gyerek egy családban. Ez hozzájárul a legutóbbi évtizedekben tapasztalható népességrobbanáshoz, ami azt jelenti, hogy a népesség 50%-a 20 éven aluli.

Forrás: jdc.org/LUCETTE LAGNADO