PAKSRA ÉRKEZETT AZ ÉLET MENETE UTAZÓ VAGONKIÁLLÍTÁSA

Csütörtök délelőtt Paksra érkezett az Élet Menete Alapítvány utazó vagonkiállítása, mely már 11. éve járja az országot.
A kiállítás megnyitóján beszédet mondott Süli János, Paks város polgármestere, Gordon Gábor, az Alapítvány kuratóriumának elnöke, Novák Ilona, a vagonkiállítás megálmodója és projekt vezetője, az alapítvány önkéntese, Dr. Verő Tamás Tamás rabbi.

A megnyitóra őexc. Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete is ellátogatott, ahol beszédében a szélsőjobboldali eszmék veszélyeire hívta fel a figyelmet. Ilan Mor a megnyitó előtt a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban rendhagyó történelem órát is tartott. Varsányi Imre, holokauszt túlélő is felszólalt a megnyitón. Imre bácsi azt hangsúlyozta a Diákoknak, hogy ők nem tehetnek arról, ami 70 évvel ezelőtt történt, pusztán annyi a dolguk, hogy megismerjék az igazságot, és mindig maradjanak emberek, hogy a származása miatt többé ne érhessen bántás senkit.


A kiállítást a Paksi Pályaudvaron április 1-ig lehet megnézni az alábbi időpontokban:
március 27., péntek 8-17 óráig,
március 28, szombat zárva
március 29, vasárnap 9-17 óráig,
március 30, hétfő 8-17 óráig,
március 31. kedd 8-17 óráig,
április 1. szerda 8-13 óráig
Osztályok bejelentkezését Novák Ilona fogadja az ilona@eletmenete.hu e-mail címen illetve a +36 30 732 3148-as telefonszámon. A tárlatvezetést az alapítvány önkéntesei mellett a Vak Bottyán Gimnázium erre felkészített tanulói biztosítják az ide érkezőknek.
Az esemény sajtója:
Paksi Hírnök

A kiállítás következő állomása Baja lesz.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp