A Dob utca egy kilométeres szakaszán más, mint a többi környező utca. Kóserebb? Ez a város egyetlen pontja, ahol ortodoxokat látunk dolgukra jönni-menni.
Dob Essence
Filmbe illő a Dob, és hiába kezdődik a Károly körútnál és ér el a Rottenbiller utcáig, ha valaki a Dob utca esszenciáját keresi, akkor a Rumbach Sebestyén kereszteződéstől a Klauzál térig eső részen találja meg, előtte nem sokban különbözik a Királytól vagy a Dohánytól, utána pedig más Nagykörútba torkolló, majd Városliget felé nyújtózkodó hetedikből nyolcadikba váltó utcától.
Talán az összesajtolt levegő miatt, ami az utca – elenyésző – szélességéből adódik? Vagy mert a hetven év nem elég, hogy kiszellőzzön a történelem? Ez utóbbi esetben nyomasztó lenne itt sétálni. Nem az.
A különbség a többi szomszédos, párhuzamos és merőleges kis utcáktól nyilvánvaló, még akkor is, ha sokszor egy lapon emlegetik a Wesselényit, a Dobot, az Akácfát, a Kertészt, a Királyt. Azon az egy kilométeres szakaszon viszont valami más. Kóserebb? Ha útikönyvekben tudakozódunk róla, a Dob a zsidó negyed (a jewish corner, a Judenviertel, a quartier juif) kellős közepén helyezkedik el. Az 1944-45-ig fennálló 0,3 négyzetkilométernyi budapesti gettó leghosszabb utcája volt, mely a kijelölt határokat tekintve valóban a Rumbachtól a Klauzálig tartott.
Ez a város egyetlen pontja, ahol ortodoxokat látunk dolgukra jönni-menni. Pajeszos, szakállas férfiakat fekete felöltőben, fehér ingben, kontyos nőket térd alá érő, vagy földig érő szoknyában, sötét kardigánban. Mert bár a felmérések szerint Budapesten a XIII. kerületi Újlipótvárost lakják a legsűrűbben az izraeliták, aki ezt életmódjával, ruházatával is vállalja, az a hetedik kerületben jár-kel nyilvánosan, nem csak sabbat idején.
A Dob utcában találjuk a legtöbb héber feliratot is, ezért óhatatlanul összehasonlítgatjuk Izraellel. Lehetnénk Tel-Aviv régi városrészének egyik utcájában is, ha nem lennének ilyen magasak és német tervezésűek az épületek. A hangulatban ettől függetlenül van valami az ottani kavalkádból. Az egymást váltogató kóser és nem kóser üzletek például, a nagyon trendi vadonatújtól a nagyon menő ősrégiig.
Kóser, nem kóser
Felváltva találunk lakatra zárt, poros és régóta üzemelő víg portákat a Dob utcában. A Minddiák például ugyancsak évtizedek óta közvetíti ki a gimiseket és egyetemistákat különböző cégekhez, de a lelakatolt műszaki áruház helyére nem pályázik senki.
Érdekes a kontraszt a Gozsdu udvar két bejárata között is: a Király utca felől hömpölyög befelé a tömeg, de a Dob utcából alig mennek be a Gozsduba, és csak nagyon kevesen jönnek ki. Ezen a végen ugyanis nincsenek még bárok, kávézók éttermek, melyek idáig vonzanák az embereket.
Itt nyugodtabb és csendesebb a járókelő is, a Spinozába például egy Freud-előadásért, egy klezmer vacsoráért vagy bagelért tér be, a még híresebb Fröhlich cukrászdába pedig flódniért (480 forint), képviselőfánkért vagy dobostortáért. A 62 évvel ezelőtt Fröhlich György által átvett sütöde a Dob utca cukorfokáért felelős.
Az üvegpult mögött Éva mesél nekünk. A hagyományos édességeken több generáció nőtt fel, a vendégkörben sokan már külföldről jönnek vissza, és akármennyi időt is töltenek idehaza, a cukrászda kötelező állomás. Éva arról is felvilágosít, hogy az utcában lévő zsidó gasztronómia nem minden esetben kóser: a Macesz huszár és a Spinoza például zsidó konyhára jellemző ételeket kínál, de attól még nem felel meg a szigorú alkalmassági követelményeknek.
Ezért is van, hogy azok az üzletek, ahol a vallási rituálénak megfelelően készítik a portékát, ezt fel is tüntetik.
A teljes cikk itt olvasható.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
