Két anya neve egy izraeli fiú személyi igazolványában

Izraelben már speciális űrlapot kapnak a személyi igazolvány igényléséhez azok a gyerekek, akiket azonos nemű szülők nevelnek, és most már két anya vagy éppen két apa is szerepelhet az igazolványukban. Magyarországon erre egyáltalán nincs lehetőség.

„Kiharcoltam, hogy az legyen beleírva, hogy anyja neve és anyja neve” – üzent a telefonján egy izraeli fiatal, aki éppen az első személyi igazolványát ment kiváltani a belügyminisztériumba. Izraelben ugyanis a személyi igazolványban mindkét szülő nevét feltüntetik, és miután Jotam Rachlin Pazt éppenséggel két anya neveli, így az igazolványába is az ő nevük került bele. Harcolni azért annyira nem kellett mindezért, Izraelben ugyanis már egy ideje lehetőség van arra, hogy két anya, illetve két apa legyen bejegyezve, csak a megfelelő űrlapot kell kitölteni hozzá.

Ez persze nem mindig volt így, bár Izraelben az LMBT (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek) jogok igen sokat fejlődtek az utóbbi években, teljes jogegyenlőségről azonban nem beszélhetünk. Azt a jogot amúgy, miszerint azonos nemű szülők is bejegyezhetők a gyermek személyi igazolványába két ügyvédnő harcolta ki Izraelben úgy fél évvel ezelőtt. Az első ilyen személyi igazolványt 2014 novemberében adták ki. Mindezt még megelőzte az a kilenc évig tartó küzdelem, amelynek lezártával 2005-ben egyáltalán lehetővé vált Izraelben, hogy azonos nemű párok közös szülői felügyeletet gyakorolhassanak a gyerekük felett. Ebben a precedensértékű perben egy leszbikus pár szerette volna egymás gyermekét örökbe fogadni.

„Azokban az országokban, ahol lehetővé teszik, hogy egy gyermeknek két azonos szülője legyen, a gyermek születési anyakönyvi kivonatán mindkét (azonos nemű) szülőt feltüntetik” – tudtuk meg Dombos Tamástól, a Háttér Társaság ügyvivőjétől. Közös örökbefogadásra jelenleg az alábbi országokban van lehetőség: Andorra, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Hollandia, Izland, Izrael, Liechtenstein, Málta, Norvégia, Spanyolország, Svédország, Uruguay, valamint Kanada és az Egyesült Államok egyes tartományaiban/államaiban. A partner gyermekének örökbefogadására Észtországban, Németországban és Szlovéniában. Azonos nemű párok Izraelben 2008 óta fogadhatnak örökbe gyereket abban az esetben is, ha egyikük sem a gyerek biológiai szülője.

Arra a kérdésünkre, hogy Magyarországon esetleg előfordulhatna-e a fenti eset Dombos Tamás egyértelmű nemmel felelt. „Magyarországon jogilag kizárt, hogy egy gyermeknek két azonos nemű szülője legyen, így tehát nálunk senkinek nem lehet ilyen anyakönyvi kivonata” – válaszolta.

Konfliktusok azonban akkor is felmerülhetnek, ha az azonos nemű párok megkapják a lehetőséget arra, hogy mindketten anyaként vagy apaként szerepelhessenek gyerekeik irataiban. Amikor Jotam hazament az új személyi igazolványával, Revital, az egyik anya azt nehezményezte, hogy miért épp Sefi, tehát a másik anya lett feltüntetve az első helyen, amikor a gyereket ő szülte meg. Jotam erre csak annyit mondott: „ez így van, de enni viszont Sefi ad nekem”.

Sefi Paz jo
Sefi Paz jo
  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp