Arab-zsidó vállalkozás segít egy halászfalun a Földközi-tengernél

Nem lehet itt túl sok mindenben gyönyörködni. Mégis két izraeli befektető – egy zsidó és egy arab – abban bízik, hogy egy hostel hozhatja el a fejlődést a Földközi-tenger partján lévő arab faluba.

Juha Vendégháza Jisr az-Zarqában áll, öt percre a tengerparttól, közel egy természetvédelmi övezethez.

A helyiek főként halászatból és házimunkából élnek, ám a turisták felbukkanása a faluban újfajta vállalkozásokra is sarkallta az itt lakókat.

Vannak, akik autentikus, helyi ételekre specializálódtak, mások a hagyományos művészeteket ismertetik meg az érdeklődőkkel.

Neta Hanien, az egyik társtulajdonos azt mondja, nagyon sok minden megváltozott a faluban, amióta a hostel megnyílt.

„A médiának megtetszett a sztorink, és rengeteg izraeli turista látogat el hozzánk hétvégénként, nem csak a vendégházba, hanem a faluba is”, mondta. „Egyre több kis vállalkozás nyílik, és egyre inkább hinni kezdenek a helyiek abban, hogy itt is meg tudnak élni, tudnak pénzt keresni. Ők hozzánk fordulnak tanácsért”.

Hanien régebben ügyvéd volt, aki először akkor figyelt fel a falura, amikor gyerekként erre utazott a mamájával. Már régóta szeretett volna egy vendégházat nyitni, de szüksége volt egy partnerre is.

Tökéletes társra talált Ahmad Juha személyében, aki egy helyi kávézó tulajdonosa, és már jó ideje próbált turistákat csalogatni a szülőfalujába.

Neta Hanien & Ahmad Juha

Neta Hanien & Ahmad Juha

Ketten végül létrehozták a hostelt, amely egyfajta ernyőszervezetként is működik, segíti más helyi vállalkozások beindítását is.

„Konzultálunk és együttműködünk a helyi lakosokkal, köztük olyanokkal is, akik a miénkhez hasonló bizniszbe szeretnének vágni”, mondja a vállalkozó páros.

Abban is bíznak, hogy a zsidó-arab partnerség és a helyiek barátságos hozzáállása segít majd a látogatóknak, hogy megváltoztassák az előítéleteiket.

Hanien elismerte, hogy eddig még nem sikerült nyereségessé tenni a vállalkozást, de hangsúlyozta, hogy keményen dolgoznak ezen, így remélhetőleg egy napon ez is meg fog történni.

„Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minél több turista látogasson ide, pénz és időt fektetünk abba, hogy hirdessük a falut, és arra bíztatjuk a helyieket, hogy vágjanak bele a saját turisztikai vállalkozásaikba”, tette hozzá Hanien.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp