Antiszemita kommenteket kapott az Izraelbe készülő Tankcsapda

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Nyáron Tel Avivba utazik a zenekar, néhány kommentelő le is csapott a hírre, és óvta a zenekart, hogy a kampós orrúak földjére utazzanak, mert azzal csak szégyent hoznának magukra. Kaptak egy kapedlire írt Tankcsapda feliratot is, de azért akadtak bőven olyan rajongók is, akik megvédték a zenekart az antiszemita támadásoktól.

Lukács, a Tankcsapda énekes-basszusgitárosa szerint semmi furcsa nincs abban, hogy Izraelben is fognak játszani, mert mint ahogy azt a Stenknek elmondta, a zenekar eddig is igyekezett eljutni mindenhová, ahol kíváncsiak voltak rájuk, ráadásul mindig is keresték az új kihívásokat. „Pár éve például az Andrássy úton, a Párizsi-ház tetején koncertet adni és azt ország-világ számára élőben közvetíteni sem volt egyszerű logisztikai feladat, de belevágtuk, nagyon élveztük és örülünk, hogy megcsináltuk. Most sem volt ez másképp: néztük, hova mehetnénk, és Tel Aviv is felmerült a lehetséges helyszínek közözött. Aki ismer minket, tudja jól: mindig is mindenféle napi politikától és ideológia nézetektől mentesen tettük a dolgunkat. Egyszerűen csak szeretünk turnézni és eljutni lehetőleg minden hová ahová lehet! Ha a Die Toten Hosen, a Depeche Mode az Iron Maiden vagy a Metallica is fellép itt, mi miért ne tehetnénk?”

Egy párszáz fős klubban játszanak majd, amit pont úgy béreltek ki a buli napjára, mint például a SYMA-csarnokot. “Nem egy helyi meghívásnak teszünk eleget, nem más szervezi a bulit és a turné külföldi állomásait, hanem mi magunk. Ez így persze jóval több meló: mi intézzük az utat, a szállást, a logisztikát, a jegyeladást, a kinti marketinget, de ezt már évek óta így csináljuk. Ha így nézed, kockázatos a buli, mert nincs fix pénz, ha nem jönnek be az emberek, nem keresünk mi sem de ahogy eddig, úgy most is hiszünk magunkban és a jól elvégzett munka sikerében.”

A teljes cikk itt olvasható.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp