A barbie baba zsidó gyökereinek nyomában

Az 1950-es években Ruth Handler háziasszonynak sok fejtörést okozott, hogy érdekes játékokat találjon Barbara nevű kislányának, aki mindig elégedetlen volt papírból készült babáival, amelyekkel nem tudott felnőttesebb szerepeket játszani.

Handler olyan babát keresett, amely tetszhet a tinédzserkorához közeledő lányának, de nem talált ilyet a piacon.

Egy európai út során Handler meglátott egy német babát, amelyet Bild Lillinek hívtak egy népszerű rajzfilmsorozat nyomán.

A baba úgy nézett ki, mint egy felnőtt, és divatos ruhákba volt öltöztetve, épp olyan volt, amire Handler vágyott. Megvett három Lilli babát, egyet a lányának, és kettőt a férjének és a férje üzlettársának.

Handler férje, Elliot Handler volt a Mattel társalapítója. Megtetszett neki az ötlet, hogy divatosan felöltöztetett babákat gyártsanak kislányok számára, és Harold Matsonnal belevágtak az üzletbe.

Handler, aki lengyel zsidó bevándorlók lánya volt, belevetette magát az üzleti életbe.

A baba első verziója 1959 március 9-én került a piacra. Lányuk után Barbie-nak nevezték el (a fiú baba a saját fiúgyermekük nyomán kapta a Ken nevet). Szőke és barna hajú Barbie-kat is gyártottak, a babák a mára ikonikussá vált fekete-fehér csíkos fürdőruhát viselték.

Az első évben 350000 babát adtak el, 1964-ben a Mattel megvette a német Lilli baba jogait. A következő évtizedekben a Barbie baba népszerűsége egyre nőtt, egyre többféle típust lehetett kapni, asztronautától kezdve az állatorvosig.

Manapság a Barbie márka több tucat különböző karaktert kínál, számos kiegészítő játékkal, videóval. A Mattel szerint minden másodpercben három Barbie-t adnak el valahol a világon.

Ruth Handler ezek után a saját helyét is bebiztosította a biznisz-történetében. A Barbie sikere után megalapította a Ruthon Corp nevű céget, amely melleltávolításon átesett nők számára nyújtott élethű implantátumokat.

Forrás: jspace.com

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp