Slobodzianek: “A multikulturalizmus víziója kezd zavaróvá válni”

Slawomir Mrozek halála óta talán Tadeusz Slobodzianek a legismertebb és legsikeresebb lengyel drámaíró a nagyvilágban. Nálunk is bemutatott, nagy vihart kavart darabja, A mi osztályunk a lengyel–zsidó viszonyt állította újszerű megközelítésbe. A drámaíró-színházigazgató nemrég Budapesten járt. – Szibériában született kétvallású családban, aztán a keleti határszélen, Bialystokban töltötte gyerekkorát. Mennyire határozta meg a szemléletmódját ez a határhelyzet?
– Kétségkívül érdekes helyzetet teremtett, hogy a családom egyik része pravoszláv gyökerekkel rendelkezik. Elég csak azt megemlíteni, hogy először megünnepeltük a katolikus karácsonyt, majd rá két héttel a pravoszlávot. Sajnos a protestantizmus és a judaizmus ünnepeivel és hétköznapjaival kapcsolatban már nem szerezhettem hasonló tapasztalatokat, holott voltak idők, amikor erre lehetőség nyílt Lengyelországban is. Persze ismerek ma is olyan családokat, ahol természetes módon ünneplik a karácsonyt és tartanak hanukát. Ám összességében elmondható, hogy olyan korszak kezdetén vagyunk, amikor a multikulturalizmus víziója kezd zavaróvá válni, és inkább az összeütközés és a konfliktusok jellemzik a különféle kultúrák egymáshoz való viszonyát. Hét éve fejeztem be A mi osztályunk című darabomat, ami eredendően a lengyel történelem sötétebb oldaláról szólt, viszont egészen más hangsúlyt kapna, ha most mutatnák be először. Elég csak arra utalni, ami nemrég Franciaországban történt, ahol láthatóvá vált, hogy a toleranciát magáénak valló identitás leple mögött micsoda pokol rejtőzik. Visszatérve az eredeti kérdéshez: nagyon fontos volt számomra az, hogy olyan helyen nőttem fel, ahol két meghatározó vallás volt jelen. Ráadásul mindezt a kommunizmus kontextusában kell elképzelni, egy olyan városban, ahol a világháború előtt a lakosság negyven százaléka, közel 80 ezer fő volt zsidó, ám a háború után már csak a hiányuk maradt jelen. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden második lakóházban ők éltek, és ezekben folytatódott később a városban élők élete. Ez hatással van az emberre pszichológiailag.

– Nemrég komoly elismerés érte a lengyel kultúrát, hiszen Oscar-díjat kapott Pawel Pawlikowski filmje, az Ida. Hazájában mégis sokan fanyalognak. Ennek mi az oka?
– Ez alapvetően az irigység pszichológiájáról szól, amit nekem is volt szerencsém megtapasztalni. Ha valakit ismerni kezdenek vagy elismernek a nagyvilágban, akkor mifelénk rögtön utálat veszi körül, persze azért mindig akadnak néhányan, akik örülnek ezeknek a sikereknek. Ez valójában összefüggésben van a katolikus mentalitással. A protestánsok esetében létezik egyfajta ethosz, hogy muszáj sikert elérni, és hogy az elért siker az megérdemelt és nem kell szégyellni azt. Minél keletebbre megyünk, azt tapasztaljuk – és különösen igaz ez Oroszországra –, hogy az emberek azért imádkoznak esténként, hogy a szomszéd tehene dögöljön meg holnapra. De ez nem lengyel vagy magyar sajátosság, hanem emberi.

– Az Ida témája, ahogy az Ön egyik híres drámájáé is, a nagyon összetett és terhelt lengyel–zsidó viszony. Mennyire van ma jelen a lengyel politikai közbeszédben az antiszemita szólam?
– Egyfelől elindult egy hullám, egy kedvező fordulat Jan T. Gross könyvének köszönhetően. (A lengyel születésű amerikai történész, szociológus 2000-ben megjelent Szomszédok című könyve, mely azt mutatta be, hogyan irtották ki egy lengyel falu zsidó lakosságát a helyi lengyel lakosok, annak idején óriási vitát gerjesztett Lengyelországban – a szerk.) Mert nem csak azt mutatta meg, hogy igenis továbbra is létezik az antiszemitizmus nálunk, de azt is, hogy beszélhetünk egy korábban nem azonosított szociológiai fogalomról, az anti-antiszemitizmusról is. Lengyelország esetében azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy milyen magatartást tanúsítanak ezen a téren a katolikus lelkipásztorok. Sajnos elmondható, hogy sokan közülük nem a hívek lelkével törődnek elsősorban, hanem azzal, hogy valamiféle tudatlanságban tartsák őket. Sokan gondolják azt Lengyelországban ma is, hogy a zsidók uralkodnak valójában az országban, holott az igazság az, hogy a katolikus egyház az, ami tényleg komoly befolyással bír a lengyel társadalom működésére.

A teljes cikk itt olvasható.