Jeruzsálem – a Templom elpusztítása nagy kihívásnak számított

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Jeruzsálem az egyetemes város, két nép fővárosa és három vallás szent helye. Birodalmak küzdöttek azért, hogy elnyerhessék, itt következik majd be az utolsó ítélet, manapság pedig e csatatéren zajlik a civilizációk összecsapása. Dávid királytól Barack Obamáig, a zsidó vallás, az iszlám és a kereszténység születésétől az izraeli-palesztin konfliktusig e háromezer éves nagyszabású történet a hit, az öldöklés, a fanatizmus és a különböző kultúrák egymás mellett élésének krónikája. Részlet Simon Sebag Montefiore könyvéből.

 

“Jeruzsálem a csatornák városa volt – ahogy manapság is az. A lázadók egy része eltűnt a föld alatt, míg mások elfoglalták Dávid-tornyát és a felsőváros nyugati részeit. Titusnak még egy teljes hónapig tartott, amíg Jeruzsálem további részeit meghódította. Jeruzsálem bukása után a rómaiak szír és görög szövetségeseikkel együtt „kivont karddal tódultak be az utcákba, mindenkit leszúrtak, aki az útjukba akadt, és felgyújtották a házakat az odamenekült emberekkel együtt”.

Éjszakára megszűnt az öldöklés, „a tűz azonban egész éjjel dühöngött”. A várost a Templomtól elválasztó völgy felett húzódó hídnál Titus tárgyalásokba kezdett a zsidók két fővezérével, és kegyelmet ígért nekik, ha megadják magukat. Ám ők ezt visszautasították, mire Titus elrendelte az alsóváros kifosztását és felégetését. Itt minden ház tele volt holttestekkel. Amikor a jeruzsálemi hadvezérek Heródes palotájába és Dávid tornyába húzódtak vissza, Titus sáncokat építtetett, és elul havának hetedik napján, augusztus közepén megrohamozták az erődöket. A zendülők a csatornákban folytatták a harcokat, egészen addig, míg egyik vezérük, Gischalai János megadta magát (nem végezték ki, de egész további életét börtönben töltötte). Simon bar Giora, a másik törzsfő fehér díszruhában jött elő a Templom alatti csatornából, és később, Titus római diadalmenetében ő volt a fő attrakció.

A rombolás és az ezt követő módszeres pusztítás során egy világ enyészett el, csupán néhány pillanat maradt meg az időben. A rómaiak lemészárolták az öregeket és a betegeket: egy nő kezének csontjait leégett háza küszöbén találták meg, ami jól érzékelteti a helyzet zűrzavarosságát és rettenetét; a zsidónegyed egyik házának hamvai hírt adnak a hajdani pokolról. A Templomhoz vezető hatalmas lépcsősor alatti utca egyik boltjában kétszáz bronzpénzt találtak – e titkos vagyont talán a város bukásának utolsó órájában rejtették el. Hamarosan még a rómaiak is belefáradtak az öldöklésbe. A jeruzsálemieket a Templomban, az asszonyok udvarában létesített gyűjtőtáborokba terelték össze, ahol azután kiválogatták őket: a harcosokat megölték, az erőseket egyiptomi bányákba küldték dolgozni, a fiatalokat és szépeket rabszolgáknak adták el, néhányat pedig a cirkuszi játékokra szántak az oroszlánok eledeléül vagy a diadalmenetbe.

A Templom udvaraiban Josephus megtalálta testvérét és ötven barátját, akiket Titus engedélyével szabadon bocsátott. Szülei valószínűleg meghaltak. A keresztre feszítettek közt megtalálta három barátját, és, ahogy önéletrajzában feljegyzi: „Ez mélyen megrendített, Titushoz siettem, és sírva elmondtam neki a dolgot.” A római vezér parancsba adta, hogy vegyék le őket a keresztről, és elrendelte az orvosi vizsgálatot – ám csak egyikük maradt életben.

Titus, akárcsak hajdan Nabukodonozor, úgy döntött: a földdel teszi egyenlővé Jeruzsálemet. Ezt Josephus a felkelők bűnének tartja, mivel „a lázadás pusztította el a várost, és a rómaiak pusztították el a lázadást”. Nagy Heródes legnagyszerűbb emlékművének, a Templomnak az elpusztítása mégis nagy kihívásnak számított. A királyi oszlopcsarnok hatalmas épületköveit összetörték, útépítéshez használták fel, de még közel kétezer év múlva, több évszázadnyi romhalmaz alatt is találunk olyan kőhalmokat, amelyek a pusztításból megmaradtak. A törmelékeket a Templom melletti völgybe hordták, amelyet kezdtek feltölteni, és mostanra már szinte észre sem venni a Templom-hegy és a felsőváros közötti térségen. Ám a Templom-hegy tartófalai ma is állnak – a ma Siratófalnak nevezett rész is megmaradt. Heródes Templomának és a város egyéb részeinek kövei Jeruzsálem-szerte megtalálhatóak; a rómaiaktól az arabokig, a keresztesektől az ottománokig évezredeken át hódítók és építők használták fel ezeket, újra és újra.

Senki sem tudja, hányan haltak meg Jeruzsálemben, mivel az ókori történészek sohasem törődtek igazán a pontos számokkal. Tacitus 600 ezerre teszi az ostromlott város lakóinak számát, Josephus több mint egymillióra. Bármennyi is a pontos adat, rengetegen voltak, és vagy az éhínségnek estek áldozatul, vagy megölték, esetleg rabszolgának adták el őket.

Titus elindult, hogy halálos győzelmét megünnepelje. Úrnője, Bereniké és annak királyi bátyja vendégül látták fővárosukban, Caesarea Philippiben (a város ma a Golan-fennsíkon található). Itt hadijátékokat tartottak, ahol több ezer zsidó fogoly ölte meg egymást vagy vált vadállatok martalékává. Néhány nappal később újabb 2500-at gyilkoltak meg a közeli kikötőváros, Caesarea Maritima cirkuszában, később pedig Bejrútban áldoztak fel foglyokat újabb fesztiválokon, mielőtt Titus visszatért volna Rómába, hogy megünnepelje diadalát.

A római légiók „az egész várost és […] a városfalat […] földig lerombolták”. Csak Heródes erődítményének tornyait hagyták meg, „bizonyságul az utókornak: mily pompás és hatalmasan megerősített volt a város”. A tizedik légió maradt itt helyőrségül. Ahogy Josephus megjegyzi: „Ilyen szomorú véget ért a fényes, világszerte híres Jeruzsálem városa.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp