Szemtől szembe buziztak, de érdemes próbálkozni

Át mernéd ölelni a szerelmed egy buszon? Meghívnád egy családi buliba? És ha azonos neműek lennétek? Igaz, hogy a roma nők csak azért szülnek több gyereket, hogy több segélyt kapjanak? Zsidó, cigány, meleg szervezetek munkatársai járják a középiskolákat, hogy a gyerekek szabadon kérdezhessenek a kisebbségekről.

A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium érzékenyítő napján nincsenek tabuk. Ilyenkor kisebbségi csoportok tagjai jönnek az iskolákba, akiktől a gyerekek bármit megkérdezhetnek. Megnéztük, hogyan találkoznak a budai elitgimnazisták a melegekkel és a romákkal. A beszélgetésen a Haver munkatársai is részt vettek.

Húszévesen kerültem a főiskolára, ahol az előadóban egyszer csak leült mellém Roland. Beszélgetni kezdtünk, és kiderült, hogy közel lakunk egymáshoz, úgyhogy onnantól kezdve mindig együtt vonatoztunk. Egy ideig azt hittem, csak barátok vagyunk, és nem vettem észre, hogy valójában belészerettem.

Foglalkozás a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban. Fotó: Szurovecz Illés
Foglalkozás a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban. Fotó: Szurovecz Illés

Zoli harminckét éves, és több mint tíz éve vállaltan meleg. Most a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban meséli a történetét egy csapat tizedikesnek, akik érzékenyítő napon vesznek részt. „Sokat gondolkoztam, hogyan kéne elmondanom az édesanyámnak, de ő egy elég spontán ember, úgyhogy ezt is hamar lerendezte. Egyszer éppen mentem be a szobámba, amikor utánam szólt, hogy mindig tudta, hogy meleg vagyok. Lefagytam, mint a Windows. Csak azt kérdezte: miért vártam ezzel huszonöt évet”. Zolit elkísérte a harmincnyolc éves Kata is, aki négy éve vallotta be először, hogy leszbikus.

2011 tavaszán egyszer csak rákérdezett az egyik ismerősöm, hogy elképzelhetőnek tartom-e, hogy a nőkhöz vonzódom. Nem az volt a meglepő, hogy igennel válaszoltam, hanem hogy milyen magabiztosan. Úgy látszik, csak erre a kérdésre volt szükségem. Aztán rögtön a Háttér Társaság aktivistája lettem, és nemsokára a Pride-on találtam magam egy kamion tetején, ahol egy jobbikos sálba öltözött ismerősöm táncolt mellettem. Persze hamar megtalálták a fotósok, így másnap én is fent voltam az egyik híroldalon. Elég furcsa volt viszontlátni magam, minden nagyon gyorsan történt.

Zolin és Katán kívül zsidó, roma, hajléktalan, fogyatékos és menekült szervezetek is küldtek képviselőket az iskolába, hogy a gyerekek testközelből találkozhassanak velük. Minden osztály egy-egy kisebbségi csoporttal ismerkedhetett meg, az Illyésben rendszeresen szerveznek ilyen napokat, az érettségi idejére szinte minden csoportra sor kerül.

„Az Illyésbe főleg felső középosztálybeli, értelmiségi szülők gyerekei járnak, akik tudják, hogy mi a politikailag korrekt” – mondja az érzékenyítő nap főszervezője, Demszky Anna, aki franciát tanít a gimnáziumban. Szerinte egy ilyen iskolában nehezen derül ki, hogy valójában mit gondolnak a gyerekek a kisebbségi csoportokról. „Könnyen lehet, hogy ugyanolyan elutasítóak, mint mások, csak ezt finomabban fejezik ki”.

Ez Zoli szerint is így van, aki már korábban is tartott foglalkozást az Illyésben, és szívesen jár vissza ide. „Ezek a gyerekek is ugyanazt a tévét nézik, mint mások, és persze nekik is vannak előítéleteik, de viszonylag könnyen lehet hatni rájuk. Máshol ez nincs mindig így”.

Egyszer egy szakiskolában tartottunk foglalkozást, ahol az óra végére minden feladatot a női munkatársamra hagytam. Muszáj volt a háttérbe vonulnom, mert szemtől szembe buziztak, emberszámba sem vettek. Persze ettől még érdemes próbálkozni, mert ha már egy ember gondolkodása megváltozik, az is eredmény.

Mindig tesztelem anyámékat, mit szólnának hozzá

Miután Zoli és Kata bemutatkoztak a gyerekeknek, szabadon lehetett kérdezni tőlük. Az egyik fiú például arra kíváncsi, kamaszként hogyan élték meg a melegségüket. Zoli erre a tízéves osztálytalálkozóját hozza példának. „Utolsóként érkeztem, úgyhogy csak az asztalfőn volt hely. Körbementünk, mindenki elmondta, hogy mi történt vele, mióta utoljára találkoztunk. Amikor rám került a sor, közöltem, hogy meleg vagyok. Erre azt mondták, azóta tudták, hogy először beléptem a terembe. Mondjuk, talán könnyebb lett volna, ha ezt annak idején nem hallgatják el”.

Ezután a gyerekek „Első szerelem”-játékot játszottak, amelyben az osztály egyik felének azt kellett elképzelnie, hogy azonos, a másiknak pedig, hogy ellentétes nemű emberrel jár, és eszerint kellett válaszolnia néhány kérdésre, például, hogy át mernék-e ölelni a párjukat a buszon, meghívnák-e őt egy családi partira, vagy bemutatnák-e a barátaiknak. Az eredmény nem meglepő: sokkal több kérdésre feleltek igennel azok, akik heteroszexuális kapcsolatba képzelték magukat.Persze vannak toleránsabb családok, ahol ezek nem jelentenek gondot. Az egyik fiú azt mondta: „Rendszeresen tesztelem anyámékat, mit szólnának hozzá, ha meleg lennék, és azt mondják, semmi bajuk nem lenne vele”. Zoli szerint ez a ritkább eset, általában a baráti körnek sokkal könnyebb bevallani, mint otthon.

„Az Illyésben alapvetően toleráns a közeg, de minden osztályban van három-négy gyerek, akire ez nem igaz” – mondta Ágnes, a tizedikesek osztályfőnöke. „Sok szülő mondja magát elfogadónak, de ha beszélek velük néhány szót, kiderül, hogy valójában nem azok, úgyhogy a gyerekek is rossz üzeneteket kapnak otthon”. Ágnes ezért az iskolában próbál javítani a helyzeten, és az érzékenyítő nap után más foglalkozásokat is tart a gyerekeknek. „Nagyon fontos, hogy találkozzanak ezekkel az emberekkel, de másfél óra önmagában nem elég, muszáj leülepednie annak, amit hallanak. Kár, hogy sok tanár elhallgatja ezeket a témákat, mert őszintén kellene beszélni róluk”.

Több gyerek, több pénz, ilyen egyszerű

Az Illyésben két turnusban zajlott az érzékenyítő nap: amíg az osztályok egyik fele foglalkozáson vett részt, addig a másik filmet nézett az aulában. Zoliék után a romákról szóló érzékenyítéshez csatlakoztam, amit az Uccu alapítvány vezetője, László Flóra és az alapítvány egyik önkéntese, Andi tartott a nyolcadikosoknak. „Sok helyre hívnak minket, nemcsak elitiskolákba” – mondta László Flóra. „Van, hogy a tanár elcsíp egy rasszista megjegyzést a folyosón, de nem tudja kezelni, ezért szól nekünk, hogy tartsunk egy foglalkozást. Az Illyésben könnyebb dolgunk van, mert itt könnyen kérdeznek a gyerekek, benne van a kultúrájukban. Fontos, hogy találkozzanak ezzel a témával, hiszen ők vannak tőle a leginkább elzárva”.

Az előítéletek persze itt is megvannak, és érezhetőbbek is, mint a melegek foglalkozásán. Amikor például négy állítás közül kellett egyet kiválasztani, amit igaznak gondoltak, majdnem a gyerekek fele azt mondta, hogy a roma nők azért vállalnak több gyereket, hogy több segélyt kapjanak. „Több gyerek, több pénz, ilyen egyszerű” – mondta az egyik fiú, majd Andiék sorra vették, hogy milyen juttatások járnak a gyerekvállalás után. Bár azzal mindenki egyetértett, hogy néhány tízezer forintból nem lehet megélni, a fiú szerint azért is jó a sok gyerek, mert „azokat el lehet küldeni kéregetni, később meg dolgozni”.

Végül megbeszélték, hogy a sok gyerek elsősorban a szegénység és a családcentrikus cigány kultúra következménye, de ezen kívül is voltak vitás állítások. Két lány például egyetértett azzal, hogy „a cigány gyerekeknek is ugyanannyi esélyük van tanulni, mint bárkinek, hiszen mehetnek főiskolára, vagy egyetemre, mégsem teszik”, mire Andiék próbálták bizonyítani, mennyire megnehezíti a nélkülözés a mindennapokat.

Elvileg persze megvan az esélyük, de ez nem ilyen egyszerű. A cigány gyerekeknek is ugyanúgy szükségük van körzőre, meg szagos radírra, mint nektek. Számotokra ez alapvető, de ha a mindennapokban hiányzik, akkor nagyon nehéz tartani a lépést.

A beszélgetésben aztán főleg a cigányok különböző csoportjairól volt szó, a köztük lévő különbségekről, és hogy ránézésre nem is lehet mindnyájukról megmondani, hogy roma származásúak. „Ennyire világos bőre egy cigánynak nem lehet” – mondta például az egyik lány, amikor egy kitakart arcú roma fotóját mutatták neki.

A foglalkozás végén úgy tűnt, a gyerekek is elégedettek. „Én egy olyan helyről jövök, ahol sok cigány van” – mondja az egyik lány. „Be szoktam látni az udvarukra, látom, hogy sok háziállatuk van, és nagyon sok gyerek, de semmi mást nem tudok róluk. Nem is gondoltam, hogy ez az egész ennyire összetett”.

Forrás: Szurovecz Illés / abcug.hu

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp