Berlinale – Iráni ellenzéki művész filmje nyerte az Arany Medvét

Az ellenzéki tevékenysége miatt hazájában elítélt iráni rendező, Dzsafar Panahi Taxi című munkája kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 65. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén február 14-én. Dzsafar Panahi munkája “szerelmi vallomás a filmművészetnek”, és egész biztosan bevonul a klasszikusok közé – emelte ki a német főváros világhírű szemléjének díjkiosztó gáláján a nagyjátékfilmes zsűri elnöke, Darren Aronofsky amerikai filmrendező.

Panahi – akit az iráni hatóságok az idén sem engedtek el a fesztiválra, mint 2010 óta minden évben – nemcsak a rendezője, hanem a főszereplője is a filmnek, amatőr taxisként járja Teherán utcáit, és utasaival beszélgetve bemutatja az iráni társadalom számos rétegét és feszítő gondját.

Dzsafar Panahi a Taxi c. filmben
Dzsafar Panahi a Taxi c. filmben

A Taxi a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is elnyerte a Berlinalén.

Dzsafar Panahi 2010-ben a nemzetközi zsűri tagja lett volna, de az ellene indított eljárás miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek, és továbbra sem hagyhatja el hazáját. Filmjei viszont rendszeresen szerepelnek a legrangosabb fesztiválokon, és a Parde (Zárt függöny) című alkotása 2013-ban elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét a Berlinalén.

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, és a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A 11 napos szemlén 72 országból 441 filmet mutattak be. Az utolsó nap csak a közönségé: vasárnap a fesztivál helyszínein még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait. A fesztiválon várhatóan új történelmi csúcsra emelkedik a nézők száma, erre utal, hogy a legutóbbi részadat szerint csütörtök estig 310 ezer jegyet adtak el.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp