Párizsi vérengzés: az európai terrorhullám kezdete?

A Le Monde szerint 1835 óta a legvéresebb cselekményt követték el szerdán Párizsban ismeretlen – vélhetően iszlamista – fegyveresek, akik tíz újságírót, többek között Georges Wolinski zsidó származású karikaturistát, és két rendőrt agyonlőttek az egyebek mellett az iszlamista fundamentalistákon is gyakran élcelődő Charlie Hebdo című szatirikus hetilap párizsi székháza elleni támadásban. A párizsi hatóságok szerda éjjel hivatalosan is nyilvánosságra hozták a gyilkosságokkal gyanúsított testvérpár nevét és fényképét. Az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, Moshe Kantor részvétét nyilvánította ki, szerinte a támadás csak a kezdete annak a terrorhullámnak, amely végig fog söpörni Európa utcáin. Szerinte ez a tragédia a szólásszabadság és az európai életmód ellen folytatott háború része, amely szintén megnyilvánult, akkor, amikor hidegvérrel megöltek egy iskolában és a brüsszeli múzeumnál zsidó gyerekeket és felnőtteket.

Francois Hollande francia államfő nemzeti gyásznapot hirdetett csütörtökre és összefogásra kérte Franciaországot. „Az egység a legjobb fegyverünk. Semmi nem oszthat meg minket, semmi nem választhat szét minket” – mondta szerda este a köztársasági elnök a francia közszolgálati televízióban élőben közvetített rövid beszédében. Azt is jelezte, hogy a közintézményeken a nemzeti lobogót három napra félárbocra eresztik.

Az államfő csütörtökre összehívta a nemzetgyűlés és a szenátus elnökét, valamint valamennyi parlamenti párt vezetőjét, hogy “a közös eltökéltségünkről tegyünk tanúbizonyságot”.

A párizsi hatóságok szerda éjjel hivatalosan is nyilvánosságra hozták a gyilkosságokkal gyanúsított testvérpár nevét és fényképét, felhívásukban várják azok jelentkezését, akik bármit tudnak a hollétükről. Mindenkit figyelmeztettek azonban, hogy a két férfi veszélyes és fegyverek vannak náluk.

Több francia forrás szerint a 34 éves Said és a 32 éves Chérif Kouachi a két fivér francia állampolgár, és Párizs 10. kerületében születtek. Párizsban éltek, és a fiatalabbat álltólag már elítélték korábban terrorista cselekmény ügyében.

A gyanusítottak, Said és Chérif Kouachi
A gyanusítottak, Said és Chérif Kouachi

A terrortámadás harmadik gyanusítottja, Hamyd Mourad szerda éjjel feladta magát a rendőrségnek, miután a neve már körbejárt a közösségi médiában, és kiszivárgott, hogy őt is keresi a rendőrség.  Az iTélé szerint Mourad ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, hogy iskolában volt a támadás idején. A BBC és a CNN szerint a fiú több osztálytársa is ezt állította, szerintük azért adhatta fel magát, hogy ezt tisztázza. Hivatalos nyilatkozat ugyanakkor még nem érkezett a rendőrség részéről.

A Charlie Hebdo-ról

Charlie Hebdo nevű francia szatirikus lap 2006-ban került be a világ híreibe, amikor lehozták a nagy viharokat kavart dán Mohamed-karikatúrákat, és kiegészítették a saját karikatúráikkal is. 

A baloldali, liberális megközelítésű szatirikus magazin az alapvető szabadságjogok talaján állva kritizálta a korrupciót, állami túlterjeszkedést és a vallási elfogultságot. Gúnyt űztek Franciaország saját ikonjaiból is, és amikor 1970-ben De Gaulle elnök halálával vicceltek, a lapot be is tiltották, ekkor változtatták meg a nevét a ma is ismert Charlie Hebdóra.

2006-ban jelentek meg a Mohamed-karikatúrák, nem az iszlám támadása, hanem a szólásszabadság hangsúlyozása miatt. A francia közvélemény hozzáállását mutatja, hogy a lapot az elkövetkező napokban kétszer kellett újranyomni, amely egyébként heti 300 000 példányban jelent meg.

Elítélte a támadást többek között Barack Obama amerikai elnök, David Cameron brit miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár, és Vlagyimir Putyin orosz elnök is. Orbán Viktor részvéttáviratot küldött Hollande-nak, és a külügy is elítélte a támadást. A török kormány is elítélte a párizsi mészárlást.

http://www.youtube.com/watch?v=_RrbAWAkl9I&oref=https%3A%2F%2F

Forrás: index.hu + jspace.com

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp