A holokauszt meg nem énekelt hősei

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A holokauszttal foglalkozó diskurzusokban a megtörténteket leginkább az áldozatok vagy az elkövetők szemszögéből értékelik, a meghurcolások és megsemmisítés felelősein és elszenvedőin van a hangsúly, és csak kevés szó esik azokról az egyénekről, akik vállalták a kockázatot embertársaik megmentéséért, pedig az ő szerepük is jelentős a népirtás kontextusában. A Megismerni és felismerni elnevezésű konferencián Dr. Annamaria Orla-Bukowska, a krakkói Jagelló Egyetem professzora előadásában éppen ezekre a kivételes emberekre hívta fel a figyelmet.

Dr. Annamaria Orla-Bukowska szerint több tényező is hozzájárult ahhoz, hogy az embermentők azonosítása és elismerése csak jóval a háború lezárta után vált fontossá. Nyilvánvaló, hogy ezekről az emberekről elsőként a túlélők beszélhettek volna, akiknek személyes kapcsolatuk is volt e személyekkel, azonban ők sokáig semmilyen kontextusban nem hozták szóba a nevüket. A professzor szerint ez azért volt így, mert az üldözöttek traumája még olyan erős és közeli volt, hogy képtelenek voltak bármiről is beszélni, így ahogyan a bírósági tárgyalásokon nem tudtak tanúskodni a felelősökkel szemben, úgy nem voltak képesek beszélni a megmentőikről sem, mert ha el kezdték volna kimondani a velük megtörténteket, az olyan lett volna, „mintha felnyitották volna saját Pandora szelencéjüket”. A szövetségesek ráadásul nem is firtatták, hogy voltak-e olyanok, akik részt vettek a mentésekbe, egyáltalán nem érdekelte őket, hogy voltak-e ilyenek, hiszen ők inkább a háborús bűnösök elítélését sürgették.

Dr. Annamaria Orla-Bukowska/Fotó: Fischer Anna, tomlantosinstitute.hu
Dr. Annamaria Orla-Bukowska/Fotó: Fischer Anna, tomlantosinstitute.hu

Az „angyalok azonosításának fontossága” csak néhány évvel később vált először fontossá, amikor már felnőtt egy újabb generáció, és amikor már az áldozatok (akik egyre kevesebben voltak) is képesek voltak szembenézni a velük történt szörnyűségekkel. A túlélők beszámolóiból kirajzolódott, hogy nem is voltak kevesen azok, akik vállalták a kockázatot és valamilyen módon beavatkoztak az elhurcolások menetébe. Orla-Bukowska több példát is említ, amelyek kirajzolják, hogy zsidók segítése, mentése több formában is megvalósult: voltak olyanok, akik mindössze egy almát dobtak át a gettó falán keresztül, mások zsidókat bujtattak a fáskamrában és lakásuk egyéb rejtett helyein, iratokat hamisítottak a zsidók számára, de voltak olyanok is, akik több száz, több ezer zsidó megmentésében vettek részt aktívan. A túlélők ezen történetei pedig kirajzolták, hogy nagy szükség van arra is, hogy segítőik se maradjanak névtelenek, hogy hősiességüket, emberiességüket valamilyen módon elismerjék.

A zsidók megmentésében részt vállalókat 1953-tól kezdték el azonosítani és érdemeiket különböző formában elismerni: a Jad Vasemben például létrehozták a Világ Igazai fasort, ahol mindenki számára ültetnek egy örökzöldet, aki részt vállalt a zsidók mentésében. A professzor kihangsúlyozta, hogy ilyen fákat magyarok is szép számmal kaptak, többek között Apor Vilmos, Bay Zoltán, Karig Sára, Keken András, Koren Emil, Márton Áron, Raile Jakab, Schlachta Margit, Sztehlo Gábor. Ezek a névvel ellátott fák jelképezik, hogy, „aki egy embert ment meg, egy egész világot ment meg”. Szintén az elismerés egy formája a Világ Igaza/Népek Igaza cím, Izrael legmagasabb kitüntetése, amit azok kapnak, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a holokauszt alatt. 2014. január 1-jéig összesen 25 271 kitüntetést ítéltek oda, ebből 810-et magyar állampolgároknak.

Karig Sára emléktáblája a Jad Vasemben
Karig Sára emléktáblája a Jad Vasemben

A Jagelló Egyetem professzora rávilágított arra, hogy ahogyan a túlélők is egyre kevesebben vannak, úgy az embermentők száma is csökken, viszont a zsidók és megmentőik közötti kapcsolat generációkon keresztül átível, hosszú távú és szoros kapcsolat alakul a leszármazottak között is. Az előadás végén Orla-Bukowska kihangsúlyozta azt is, hogy rengeteget tanulhatunk az embermentőktől, akik rávilágítanak arra, hogy még a legrosszabb helyzetben is van az egyénnek választási lehetősége, dönthet a jó és a rossz, a cselekvés és a közömbösség között.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp