Jemeni politikusnő védi a helyi zsidó közösséget

Jemen kulturális minisztere nemzetközi emberi jogi díjat adományoz az ország kicsi és üldözött zsidó közösségének. Arwa Othman megkapta a Human Rights Watch Alison Des Forges díját szeptemberben, most pedig toleranciára szólítja fel az embereket beszédeiben és az Associated Press hírei szerint bejelentette, hogy a díjat Othman által testvéreinknek és barátainknak nevezett helyi zsidó közösségnek adományozza.

Arwa Othman
Arwa Othman

Othman múlt hét csütörtökön a fővárosban, Sanaa-ban tartott ünnepségen mondta, ahol egyébként az ország zsidó közösségének nagyjából a fele – körülbelül 90 fő – él, őrzött területen. A zsidó közösséget gyakran támadják meg a szunnita és a siíta muzulmán militánsok.

Arwát, aki korábban a Jemeni Népművésztei Ház vezetője volt, emellett író, csak nemrégen, múlt pénteken nevezték ki posztjára. A Human Rights Watch elismerően nyilatkozott az emberi jogokért – többek között a gyermekkorban kötött házasságok felszámolása érdekében – tett erőfeszítéseiről. Az AP szerint az emberi jogok és a zsidó közösség melletti kiállása miatt a jemeni Salafi Muszlimok ellenérzéssel viseltetnek iránta.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp