Zsidó Nyári Fesztivál: Verseny nélkül nyertek a családi cégek

A Népszabadság birtokába került a Buda­pesti Zsidó Hitközség (BZSH) elhíresült átvilágításának a Zsidó Nyári Fesztiválra vonatkozó része, amely fel­tárja Zoltai Gusztáv egykori ügyvezető igazgató felelősségét a fesztivált működtető szervezettel kapcsolatos jogi és gazdasági problémák, szabályozatlanságok megtűrésében.

A Zsidó Nyári Fesztiválok megszervezése a Budapesti Zsidó Hitköz­séghez tartozó Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ (ZSIKK) feladata. Ezt a szervezetet 2005 első napján hozta létre „igazgatói felhatalmazással” Zoltai Gusztáv, a ­BZSH ügyvezető igazgatója az alapszabály egy olyan paragrafusára hivatkozva, amely a jelentés szerint valójában nem hatalmazta őt fel a hitközségen belüli „intézmény” megalapítására. A ZSIKK-nek alapító okirata, alapszabálya nincs, működését mindössze egy ismeretlenek által írt szervezeti és működési szabályzat szabályozza, amelyet viszont – az átvilá­gító cégnek átadott dokumentumok tanúsága szerint – soha nem hagytak jóvá a BZSH közgyűlésének képviselői.

Vadas Vera
Vadas Vera

Az alapszabály-ellenesen, hatáskör és közgyűlési megerősítés nélkül létrehozott szervezet vezetője, Vadas Vera munkáját nem akarták túlszabályozni Zoltaiék, láthatóan nagyon megbíztak benne. A ZSIKK ugyanis önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkezett, könyvelését is maga intézte.

Be kellett ugyan számolnia a közgyűlésnek, de az a pár oldalas tájékoztató, amelynek számai csak igen kevéssé voltak lebontva, érdemben nem tette lehetővé a vizsgálat fókuszában lévő 2012-es évben közel 120 millió forintos projekt tevékenységének megismerését, a BZSH vezetése pedig nem igényelt Vadastól alaposabb elszámolást. Vadas szinte minden korlátozás nélkül vállalhatott kötelezettségeket voltaképpen a BZSH nevében (hiszen szervezetileg hozzá tartozik a ZSIKK), utalási jogkörét pedig még át is adhatta – a BZSH engedélye nélkül is – belátása szerint bárkinek. Ez az átvilágítás szerint – mivel lehetővé tett BZSH-pénzek feletti rendelkezést akár a szervezettel semmilyen viszonyban nem lévő személyek számára is – komoly pénzügyi kockázatot jelentett.

Zoltai Gusztáv
Zoltai Gusztáv

A ZSIKK – hitközségi szervezetként kissé szokatlan módon – több ponton meglehetősen szorosan összefonódott vezetője, Vadas Vera magánvállalkozásával, az Aviv Travel- Trade 2000 Kft.-vel.

Aggályos a jelentés szerint az is, hogy miközben a ZSIKK a BZSH szervezeti egységeként jött létre, jóformán minden feladatát hosszú távra „kiszervezte” már az első pillanattól kezdve. Ráadásul nemegyszer versenyeztetés nélkül választották ki „alvállalkozóikat”, és feltűnően gyakran olyan cégek szolgáltatásait vették igénybe (rendezvényszervezés, hirdetés, könyvelés, nyomdai szolgáltatások stb.), amelyek kapcsolatba hozhatóak Vadas rokonságával. A vizsgált 2012-es évben a közel 120 milliós költségvetés nem elhanyagolható része került Vadas vagy a családtagjai által tulajdonolt vagy vezetett vállalkozásokhoz.

Schwezoff Dávid
Schwezoff Dávid

Forrás: nol.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp