Izraeli-kanadai nő harcol az ISIS ellen

November 11-én a Rádió Izrael beszámolt egy kanadai származású nőről, aki csatlakozott a kurd militánsokhoz, hogy harcoljon az ISIS ellen. A 31 éves Gill Rosenberg Tel Avivban élt, elmondása szerint az interneten került kapcsolatba a kurd harcosokkal, mielőtt átutazott Irakon, hogy a szíriai határ közelében lévő kurd táborban kapja meg a kiképzését.

Gill Rosenberg
Gill Rosenberg

Újabb részletek november 11-én derültek ki Rosenberg életéről, akinek már az akció előtt is rázós élete volt. A Walla News szerint Rosenberget 2009-ben letartóztatták az FBI és az izraeli rendőrség közös akciójában, azzal gyanúsították a nőt, hogy egy bűnszövetkezet tagjaként idősebb amerikai polgároktól csalt ki pénzt azzal, hogy lottó hivatalos képviselőjének adta ki magát. Rosenberg börtönbüntetést is kapott Amerikában.

A Walla News szerint Rosenberg 2006-ban aliázott, korábban utasszállító gépeken volt pilóta, Izraelben pedig 2 évet szolgált a hadseregben.

„Ők a testvéreink, jó emberek, szeretik az életet, sokuk tényleg olyan, mint mi”, mondta Rosenberg a Rádió Izraelben november 10-én arra a kérdésre, hogy miért döntött úgy, hogy harcolni fog Észak-Szíriában.

Izrael az 1960-as évek óta támogatja katonai, technikai és üzleti kapcsolatokkal a kurdokat, mivel közösséget érez egy olyan kis etnikai csoporttal, amely felveszi a küzdelmet az arab világgal. A kurdok Szíriában, Irakban, Törökországban és Iránban élnek. Izrael tart attól, hogy a szír háború továbbterjed a térségben, ezért nagyon keményen lép fel mindazokkal szemben, akik az 20%-os izraeli arab közösségből beállnak harcolni a ISIShez vagy más lázadó csoporthoz Szíriában.

Forrás: jspacenews.com

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp