Milyen történeteket rejt egy tóramutató?

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

2010-ben a British Museum és a BBC Channel 4 rendkívül sikeressé vált sorozatában arra vállalkozott, hogy mindössze 100, a múzeumban megőrzött tárgy alapján mesélje el az emberiség történetét. A dolog működött – hiszen a tárgyak megfelelő értelmezése annyi mindenre világíthat rá, amit első pillantásra talán el sem hinnénk. A helyzet a judaikákra is igaz – nézzünk például egy tóramutatót.

Tóramutató 1837-ből
Tóramutató 1837-ből

Első blikkre a kecses kis ezüst tárgy csak egy kinyújtott mutatóujjú jobb kéz, a kontextus ismerete nélkül is szép, arányos, esztétikus darab. Létének praktikus oka van: a tórafelolvasás közben ez az eszköz segíti a sorok követését. Ugyanerre a célra a középkorban még az imasál szélét, esetleg külön erre szánt textildarabot használtak, a kéz alakban végződő fémből, fából, csontból készített mutatók csak a 16. században jelentek meg. Ekkor rögzült a tárgy neve is a héber kéz szóból: jad.

Európában a feudális tiltó rendelkezések miatt a zsidók általában ki voltak zárva a nemesfémek megmunkálásából, így a zsidó szertartási tárgyakat is jellemzően nem zsidó mesterek készítették, olyan díszítéssel, melyet ők kívánatosnak tartottak, és amit a készíttető közösség is elfogadott. Azonban néhány helyen – Magyarországon Pozsony-Várteleken és Óbudán speciális engedélyek alapján működhetett néhány zsidó ötvös is, köztük Adler Fülöp, aki a képen látható tóramutatót készítette 1837-ben.

Akkoriban a zsidó közösség társadalmi életét a különféle jótékonysági vagy tanuló egyletek határozták meg, melyekben szerepet vállalni elengedhetetlen volt a közösségen belüli érvényesüléshez. A részvétel fontos eleme volt a tagok által nyújtott anyagi támogatás is, hiszen akkoriban ez volt az egyetlen módja a közösség fenntartásának. Aki tehette, igyekezett kitenni magáért például úgy, hogy a zsinagógai szertartások során használt tárgyakat adományozott a közösségnek, s persze erre ráírta a nevét, az adományozás évét, esetleg okát is.

A most bemutatott tóramutatót teljesen beborítják a feliratok. A három kockán olvasható szöveg szerint a mutatót az óbudai „hevrá menuhá nehoná” azaz „léleküdv egylet” vezetői készíttették 1837-ben. A mutató szárának négy oldalán a vezetők neve is olvasható, ami azért is fontos, mert egyéb dokumentumok híján ez az egyetlen adat a létezésükről. A neveket vizsgálva, és a korabeli zsidó névadási gyakorlat ismeretében, arra is következtethetünk, hogy az elöljárók családi gyökerei merre vezetnek: Beer Boskovitz (vagy felmenői) minden bizonnyal a morvaországi Boskovicéből, Koppel Vacener és Wolf Zsámbék pedig Vácról és Zsámbékról, két kisebb magyarországi közösségből költöztek be a korabeli Magyarország egyik legnagyobb zsidó közösségébe, Óbudára.

Az akkor már közel száz éves régiséget először 1935-ben, az Iparművészeti Múzeum „Régi Buda és Pest iparművészete” című kiállításán láthatta a közönség, ma pedig a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár állandó kiállításán tekinthető meg.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp