A megbékéléshez közelebb kell hozni egymáshoz az áldozatokat és az elkövetőket

Kovács Mónika szerint a holokauszt feldolgozása azért olyan nehéz, mert egy asszimetrikus agresszió zajlott le, ahol az egyik oldalon csak áldozatok, a másikon pedig csak elkövetők szerepelnek. Embermentők, elkövetők, be nem avatkozók és a kollektív emlékezet című előadásában azonban arra is rávilágított, hogy a két oldal kollektív emlékezetét közös nevezőre  lehet hozni, amelyben fontos szerepe juthat az embermentőknek is. A “Megismerni és felismerni” – embermentő magyarok üzenete a 21. századnak című konferencián jártunk.
Az ELTE adjunktusa az előadás elején a Szabadság téri “emlékezetfrontokon” keresztül világítja meg, hogy mit ért pontosan a kollektív emlékezet szétszakítottsága alatt: a hivatalos emlékmű és az erre reflektáló, az áldozatok által “felállított” alternatív emlékhely totális ellentmondásban áll egymással – míg az első esetében a többség “kőbe vésett, bronzba öntött” alkotása a történelem meghamisítását, kisebbítését célozza meg, addig a zsidó közösség az általa létrehozott helyszínnel azt szeretné, ha a többség elismerné tragédiájuk súlyát. Kovács ezek ellenpéldájaként említi meg a varsói Lengyel Zsidóság Történeti Múzeumát, ahol a most nyílt kiállításban a lengyeleknek sikerült az, ami nekünk nem: összekapcsolni egymással a lengyel történelmet az áldozatok történelmével (tehát a többségi és a kisebbségi kultúrát) a demokrácia szellemében.

Dr. Kovács Mónika
Dr. Kovács Mónika

Miután az előadó a röviden tisztázza, hogy hol állunk most, általános megjegyzéseket tesz a kollektív emlékezettel kapcsolatban és felhívja a figyelmet arra, hogy ez mindig történelmietlen és torzító, hiszen az adott csoport szükségletei szerint alakul, így a zsidó kisebbség kollektív emlékezetének alapja a sorsközösség, míg a többségi kultúrának a saját felelősségének hárítása. Az asszimteriát pedig az okozza, hogy míg a kisebbség a többség részvétére, együttérzésére számít, addig az elkövetők inkább a felejtést segítenék elő, hogy ezzel egy jobb erkölcsi pozícióra tegyenek szert, céljuk a pozitív saját csoportidentitás kivívása.

Azonban a valóságban nyilván nem ennyire feketén-fehéren működik a kollektív emlékezet, Kovács szerint az elkövetők mellett ugyanis számolni kell a be nem avatkozókkal is, akik az elkövetőkhöz hasonlóan szintén a többséghez tartoznak, viszont esetükben kevésbé nyilvánvaló a felelősség megléte. Az ő stratégiáik általában az elkövetőktől való elhatárolódás, az áldozatokkal való utólagos azonosulás, illetve a múlt felejtése és a felelősség hárítása között ingadozik.

A hangsúlyeltolódás okainak vázolását követően Kovács a megoldások felé tereli a szót. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy megszüntessük ezt a meglévő dichotómiát és felbontsuk az egyes csoportokat, mert ez lehetőséget ad arra, hogy ne feketén-fehéren értelmezzük a kollektív emlékezeteket, hanem sokkal árnyaltabban. Erre hozza fel a holokauszt utáni német társadalom példáját, ahol már nem többségről és kisebbségről beszélnek, hanem túlélőkről, üldözöttekről, segítőkről, nácikról, elkövetőkről, sodródókról stb. Az előadó szerint ha rámutatunk ezekre a nüanszokra, ha megszüntetjük a kettősséget és törekszünk a pluralizmusra, akkor az nagyon sokat segíthet abban, hogy az áldozatok és az elkövetők közelebb kerüljenek egymáshoz.

Ezen a ponton lesz lényeges szociálpszichológiai szempontból az embermentők csoportja is, ami szintén segít a képet árnyalni, kiszabadít ugyanis az áldozat-elkövető dichotómiájából. Kovács e csoport motivációiról is beszél: a zsidók mentésében részt vevő emberek általában vagy nem fogadják el a fennálló rendszer legitimitását, így egy autonóm és alternatív erkölcsi meggyőződésből cselekszenek vagy személyesen érintettek a történetekben, illetve hisznek a saját cselekvésük hatékonyságában.

Az ELTE adjunktusa rávilágít arra, hogy az embermentők szerepének hangsúlyozásával a megbékélést is elősegíthetjük, mivel ők azok, akik a többség számára csökkentik a fenyegetettség érzését, ez a csoport így képes lesz felelősséget vállalni a tetteiért, illetve az ő jelenlétük a kisebbség bizalmát is növeli, ennek köszönhetően a két csoport egyensúlytalansága csökkenthető. Ez támasztja alá Michał Bilewicz és Manana Jaworska kutatása is, akik izraeli és lengyel fiatalokat tudtak egymáshoz közelíteni az embermentőkön keresztül.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp