BZSH-közgyűlés – Tordai megy, Schwezoff marad?

A hivatalosan még ki nem hirdetett eredmények szerint a BZSH közgyűlése szavazott Tordai Péter elnök és Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató személyéről, akik kölcsönösen egymás eltávolításárt szerették volna elérni.

Eszerint a jelenlévő küldöttek közül Tordai Péter mellett szavazott 18 fő, ellene szavazott 39 fő. Schwezoff Dávid mellett szavazott 31 fő, ellene szavazott 27 fő.

Ami azt jelentené, hogy Schwezoff megőrzi ügyvezető igazgatói székét, Tordai viszont lemond elnöki posztjáról.

Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke az ATV Híradónak úgy fogalmazott: a helyzetet úgy lehetne megnyugtatóan rendezni, ha mindkét vezető lemondana, és tisztújító közgyűlést írnának ki a vezetői posztokra.

A Szombat információi szerint október 29, este 10 után, a zárt közgyűlés végeztével Tordai Péter úgy nyilatkozott, tudomásul vette a szavazás eredményét és lemond elnöki tisztségéről. Megőrzi ugyanakkor a Mazsihisz alelnöki pozícióját.

Forrás: szombat.org

 

Korábbi cikkeink a témában:

Rendkívüli ülésen mondatják le Zoltai utódját

Lázár 2,7 milliárdos ajánlata ugrasztotta össze a budapesti zsidó vezetőket?

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp