„Van egy kis hajlamunk arra a bizonyos áldozatszerepre”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Mózes Endre izraeli mérnök saját írásai mellé több, mint 25 magyar írót, tudóst és gondolkodót nyert meg a Ki szereti a zsidókat? – A magyar filoszemitizmus című könyvéhez, amely leginkább a magyar-zsidó barátságot, együttműködést, nem pedig a kritikátlan szeretetet helyezi a középpontba. Mózes Endre szerint a zsidóknak is van mit tanulniuk, és fontos lenne kilépniük a szinte patologikus önkínzásból. Miért pont most látta elérkezettnek az időt egy filoszemitizmusról szóló könyv megjelentetésére?

Negyven éve Izraelben élek, és úgy tíz éve figyelem a magyarországi történéseket. Akkortájt kezdtem hallani barátaimtól, ismerőseimtől, hogy Magyarországon ismét felerősödött az antiszemitizmus, amit először egyszerűen nem akartam elhinni. De amikor hallottam, hogy egy majdnem nyíltan antiszemita párt tíz százalék fölötti eredményt ért el a parlamenti választásokon, elkezdtem jobban odafigyelni az itteni eseményekre. Ezután pedig az tűnt fel nekem, hogy milyen kevés szó esik a zsidó-magyar barátság múltjáról, én ezt neveztem el filoszemitizmusnak, annak ellenére, hogy ez nem teljesen fedi le ezt a fogalmat.

1911629 1380142412254826 747707961 n
1911629 1380142412254826 747707961 n

Miért gondolja, hogy az antiszemitizmus erősödésekor az ellenkezőjével kell foglalkozni?

Azt ugyan láttam, hogy Magyarországon a zsidó kultúra virágzik, de nincs meg a párbeszéd kultúrája. Ezért gondoltam arra, hogy az antiszemitizmus ellen a legjobban úgy lehetne fellépni, ha az ellenpólusát, a filoszemitizmust kezdjük el ápolni, és többet beszélünk róla. Ez volt az alapötlet, bár szívesebben vettem volna, ha valaki más írja meg a könyvet, de eleinte sokan kételkedtek, ellenérveket sorakoztattak fel, bár dicsérték a jó szándékot. Így végül rájöttem, nekem kell összehoznom ezt a könyvet.

Melyek voltak ezek az ellenérvek?
A legcinikusabb ellenérv talán az volt, hogy egy filoszemitzmusról szóló könyv valószínűleg nagyon vékony lesz majd. Én viszont a munka során egyre inkább azt tapasztaltam, hogy sok embernek van mondandója erről a témáról. A másik ellenérv az volt, hogy már elkéstem ezzel, mivel már nincs zsidóság, nincs miről beszélni. Erre pedig az a válaszom, hogy a magyar zsidosag ma a legnagyobb zsidó közösség Párizs és Moszkva közötti térségben, és a zsidó-nem zsidó viszonynak Magyarországon mindig is sokkal nagyobb súlya volt annál, mint ahogy erre a számszerűségből következtetni lehetne. Volt olyan, aki szerint ez az egész könyv csupán szerecsenmosdatás az antiszemitizmus újabb hullámának kellős közepén. Erre azt válaszoltam, hogy nem az antiszemitizmusról akarom a figyelmet elterelni, hanem a helyes proporciókat szeretném megtalálni, és egyáltalán nem kell ahhoz elfelejteni a rosszat, hogy kilépjünk a szinte patologikus önkínzásból. Az utolsó ellenvetés pedig az volt, hogy miért éppen egy izraelinek kell ezzel foglalkoznia.

Az Izraelbe Magyarországról érkező híradások sokkal sötétebb képet festenek a valóságnál, hiszen inkább csak a negatív hírek jelennek meg. Ez alapján jogosnak tűnhet ez az ellenvetés.

Így van, de ez fordítva is igaz az Izraellel kapcsolatos magyarországi hírek tekintetében, illetve a helyi tudósításokra is. Van viszont egy izraeli közmondás, amely szerint az egy percre jött vendég mindent meglát, tehát míg az itt élőknek fel sem tűnik, hogy nem beszélünk eleget a barátságról, addig nekem, mint messziről jött embernek ez nagyon szúrta a szemem.

Végül is a könyv nem lett vékony.

Nemcsak, hogy nem vékony, hanem már-már az volt a probléma, hogyan tudunk majd szelektálni a rengeteg anyag között. A klasszikusoknál az okozott gondot, hogy ki maradjon ki a könyvből. A kortárs írók pedig vagy honorárium nélkül dolgoztak, vagy megengedték, hogy korlátlanul válogassak a korábbi munkáikból. Szerintem még bőven volna miről írni, például a magyar sport történetének első harminc évéhez óriási volt a magyar zsidók hozzájárulása, mind sportolói, mind szervezői, mind pedig finanszírozói részről.

A könyv a címével ellentétben tehát nem a filoszemitizmus klasszikus jelentéséről, a zsidók szeretetéről szól, hanem inkább a magyar-zsidó együttélés történetét próbálja bemutatni?

Mi valóban azt az aspektusát kerestük a filoszemitizmusnak, amely a barátságról, a zsidóság kedveléséről, nem pedig a kritikátlan szeretetről szól. Inkább az egymás iránti nyitottság a lényeges, az, hogy hajlandóak legyünk egymástól tanulni. A magyar zsidóság értékes kezdemenyezéseiről Magyarország fejlődésében gyakran esik szó, de a zsidóknak is volt mit tanulniuk a magyaroktól például bátorság, nyíltság és életkedv tekintetében.

Ki lenne a könyv célcsoportja?

Jó kérdés. A célközönség a lakosság teljes egésze, bár a vad kurucinfósok, akik nem igazán figyelnek más irányú információkra, nyilván nem fogják megérteni. De mondjuk egy csendesebb, elméleti antiszemitának már javasolnám a könyv elolvasását. Ajánlanám neki például Jókai Mór Én és a zsidók című írását, amely úgy kezdődik: „Én bizony gyermekkoromban antiszemita voltam, mint sok fejletlen ember.” Tehát mindenkinek javasolom a könyvet, nem azért, hogy ennek hatására mindent másképp lásson, hanem hogy elkezdje átrendezni a saját gondolatait. Ebből a szempontból a könyv inkább katalizátorként működik. De a zsidóknak is van mit tanulni, ugyanis van egy kis hajlamunk arra a bizonyos áldozatszerepre, pedig kellemesebb a barátainkra legalabb annyira figyelni, mint csak az ellenségeinkre, és az élet maga jobb válasz a szomorú emlékekre, mint a depresszió.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp