Elhunyt Jurij Ljubimov orosz rendező, a moszkvai Taganka színház alapítója.

A magyar állampolgársággal is rendelkező neves színházi szakember kedden ünnepelte 97. születésnapját. Múlt hét csütörtökön, az elsődleges diagnózis szerint szívelégtelenséggel, súlyos állapotban szállították kórházba. Álmában halt meg

Másnap Georgij Goluhov, az orosz főváros egészségügyi főosztályvezetője cáfolta, hogy Jurij Ljubimov szívműtétre szorult volna, és azt nyilatkozta, hogy a művész életkorából is fakadóan több betegségben is szenvedett.

A Botkinszkaja kórházban azt közölték, hogy a neves rendező életét legkorszerűbb eszközökkel és gyógyszerek segítségével és a leggondosabb ellátással sem tudták megmenteni. Magyar felesége, Koncz Katalin elmondta, hogy Jurij Ljubimov közép-európai idő szerint vasárnap 9 óra 40 perckor „csendesen ment el, álmában hunyt el”.

Jurij Ljubimov
Jurij Ljubimov

A Taganka alapítója

Jurij Ljubimov 50 évvel ezelőtt alapította a híres Taganka színházat, amellyel 2011-ben szakított a színészekkel kialakult ellentétei miatt.

Felesége csütörtökön arról beszélt, hogy férje nagyon szerette volna, ha a 97. születésnapjára a jubiláló moszkvai teátrumban emlékhelyet alakítanak ki a dolgozószobájából és a színházi archívumból, de ez nem történt meg. Szerinte ez rendítette meg Jurij Ljubimov egészségégét.

A híres orosz rendezőt tavaly márciusban visszahívták a Tagankába, de nemet mondott a felkérésre. Élete utolsó éveiben más teátrumokban dolgozott. 2012-ben színre vitte Dosztojevszkij Ördögök című művét a Vahtangov Színházban. Tavaly júniusban az ő rendezésében állították színpadra a moszkvai Nagyszínházban az Igor herceg című operát. Idén májusban pedig az ugyancsak rendezésében készült Nők iskolája című operát mutatták be a moszkvai Új Operában.

Jurij Ljubimov halálhíréről értesülve Vlagyimir Putyin orosz államfő is részvétét nyilvánította. Úgy vélte, hogy nehéz kellő mértékben értékelni a színházi szakember szerepét a modern orosz színház megteremtésében. Szergej Kapkov, az orosz főváros kulturális főosztályvezetője szerint Ljubimov halálával véget ért a Taganka színház nagyszerű korszaka.

Ljubimov 80 évet dolgozott a színházi szakmában. Előbb színészként, majd rendezőként. A Tagankán mintegy 50 előadást állított a színpadra, köztük a Hamletet Vlagyimir Viszockijjal a főszerepben.

Megfosztották az állampolgárságtól

1984-ben a szovjet vezetés leváltotta Jurij Ljubimovot a Taganka művészeti vezetői posztjától, majd megfosztotta őt szovjet állampolgárságától. A neves rendező külföldre távozott és Európa számos országában dolgozott. 1989-ben kapta vissza szovjet állampolgárságát, és tért vissza hazájába, valamint a Taganka élére.

Ljubimov
Ljubimov

Magyar szálak

Ljubimov erős szálakkal kötődött Magyarországhoz. Többször dolgozott itt rendezőként, egyik leghíresebb munkája az 1981-ben a Nemzeti Színházban színre vitt Háromgarasos opera volt, amelyben Törőcsik Mari, Garas Dezső és Udvaros Dorottya is szerepelt.

Az 1999 óta magyar állampolgársággal is rendelkező neves orosz rendező az MTI-nek 2013. január 25-én adott interjúban Vlagyimir Viszockijt méltatva arról is beszélt, hogy szereti Budapestet, Magyarországot, amely lehetővé tette számára, hogy odautazzon, ott éljen. Feleségét, Koncz Katalint is ott ismerte meg.

Forrás: origo.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp