Különleges szakácskönyv és Gyöngyöspata a Gólem Színház új évadában

Kilencedik évadát kezdi Magyarország egyetlen zsidó színháza, ebből harmadikat a független színházak által lakott Jurányi Inkubátorházban. Nem a társadalmi párbeszédnek áll a zászló, de megpróbálnak tenni ez ellen.

fotó: Hajmási Péter
fotó: Hajmási Péter

A most kezdődő évadban a Gólem Színház bemutatóinak mindegyike más társulatokkal, alkotókkal, színészekkel való koprodukció eredménye lesz. “Egyre halkabb és bizonytalanabb a párbeszéd a társadalom különféle csoportjai között, nem az együttműködésnek, együttes gondolkodásnak áll a zászló. Ezt egészségtelennek tartjuk és hiszünk abban, hogy csak közösen, több nézőpont összeadásával tudunk jó eredményt elérni. Nem csak a színpadon”, mondta Borgula András, a Gólem művészeti vezetője. “Fontos elmondani: ez azt is jelenti, hogy nem csak zsidókkal, zsidó nézőknek, zsidó témákról készítünk előadásokat. A Gólem elsősorban színház, és csak utána zsidó színház”, tette hozzá.

fotó: Fábián Gábor Zoltán
fotó: Fábián Gábor Zoltán

Első bemutatójukat Szakácskönyv a túlélésért címmel tartják novemberben. Az előadás egyedülálló módon, recepteken keresztül mutatja be a XX. század második felének magyar történelmét: kiderül, hogyan múlatja az idejét az ember a német fogolytáborban, mi volt a legnépszerűbb étel a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben és az is, hogy mivel és mit főzött a magyar a rendszerváltás után. A Szakácskönyv a túlélésért tavaly a könyvpiac egyik legizgalmasabb kiadványa volt, az előadás pedig különleges színházi helyszínen egy holokauszt-túlélő életét meséli el nem mindennapi szemszögből. A produkció próbái már elkezdődtek, a főszereplő életének korszakai Hay Anna, Radnay Csilla és Nagy Mari játékában elevenednek meg.

fotó: Fekete Fanni
fotó: Fekete Fanni

Az évad másik bemutatója a Zsidó GY.I.K munkacímű projekt. A Gólem és a Dumaszínház koprodukciója arra tesz kísérletet, hogy megválaszolja a magyar közélet és az internet leggyakoribb, zsidókkal kapcsolatos kérdéseit.

Hasonló módon a banális zsidó sztereotípiákkal szembesíti a nézőket sajátos és kíméletlen humorral az évadban új helyszíneken is látható Lefitymálva című darab. A többek közt Bánki Gergely, Nagy Mari és Schmied Zoltán szereplésével készült előadást 2013-ban a Thália Humorfesztivál legjobb előadásának választották. Érdekesség, hogy ebben az évadban a Jön a Gólem!-projekt keretében a Lefitymálva olyan településeken is látható lesz, ahol az egykor élt virágzó zsidó közösségek emlékeit ma már kutatni kell és ahol a jelenleg egymás mellett élő közösségek párbeszéde zsákutcába jutott. A Gólem így többek közt Gyöngyöspatára, Verpelétre, Jánoshalmára és Mezőcsátra látogat el.

A Gólem Színház idei évadban játszott előadásainak listája erre a linkre kattintva érhető el.

A vadonatúj Gólem-bérletekkel kedvezménnyel tekinthetők meg a társulat előadásai, emellett a bérletesek zártkörű Gólem-extra programokon vehetnek részt. Egyedülálló a Gólem-bérlet+: a vásárlók plusz 2000 forintért egy olyan nézőnek biztosíthatják, hogy színházba eljusson, aki egyébként saját erejéből nem engedhetné ezt meg magának.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp