A zsidóság tragédiájának kezdete volt az első világháború

Száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború, amely nemcsak a 20. század nagy katasztrófáinak kezdete volt, de az európai zsidóság számára is jelentős fordulópontot jelentett.

Német zsidó katonák egy csoportja
Német zsidó katonák egy csoportja

A nagy háború – ahogy akkoriban nevezték – annak ellenére lett a zsidók tragédiájának egyik meghatározó eseménye, hogy kezdetben a zsidóság is nagy lelkesedéssel támogatta országa belépését a háborúba. A magyar zsidóság vezetői például a haza és a király védelmére szólították fel a harcba induló zsidó katonákat, az Országos Rabbiegyesület elnöke pedig ünnepélyes istentiszteletek tartására kérte rabbitársait. A zsidók a háború támogatásában valószínűleg integrálódási lehetőséget láttak, de sokaknál a pogromjairól hírhedt cári Oroszország elleni hadviselés is lehetett a lelkesedés oka.

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgáló mindegy 300 ezer és a németeknél harcoló 90 ezer zsidó katona valószínűleg nem igazán számolt azzal, hogy a másik oldalon is zsidó hittársaikkal találják szemben magukat. Az Orosz Birodalom oldalán ugyanis nagyjából 650 ezer zsidó harcolt, és összesen egymillió fölött lehetett a zsidók száma az antant hadseregiben. A briteknél 41 ezer, míg az 1917-ben hadba lépő Egyesült Államok hadseregében több mint 200 ezer zsidó teljesített szolgálatot. Az első világháború volt az első olyan komolyabb összecsapás, ahol ilyen nagy számban harcoltak zsidók egymás ellen. Moshe Zimmermann izraeli történész ráadásul már egyfajta zsidó testvérháborúként jellemezte az első világháborút egy, az Odyssey Magazinnak írt cikkében.

Orosz zsidó katonák imádkoznak
Orosz zsidó katonák imádkoznak

Zimmermann szerint az első világháború a zsidóság nagy tragédiájának kezdete volt, és nem csupán amiatt, hogy egyenes következménye lett a második világháború és a holokauszt. Már a „nagy háborúban” elesett zsidók száma is túltett szinte minden addig ismert mennyiségen. Bár pontos adatok nem igazán állnak rendelkezésre, a háború zsidó áldozatainak száma egyes források szerint nagyjából 30 és 100 ezer között lehetett. Zimmermann ennél azonban jóval többre, úgy 140 és 170 ezer közöttire becsüli az elesett zsidó katonák számát. A német hadsereg kb. 12 ezer zsidó katonát veszített, a Monarchia részéről ez a szám kb. 40 ezer lehetett. A világ akkori zsidó népességének több mint egy százaléka veszett oda az első világháborúban, ilyen nagyarányú katonai veszteség a zsidóság történetében egészen az ókor óta nem volt. És akkor még nem számoltuk a háború civil zsidó áldozatait és a háború utáni pogromokban meggyilkoltakat.

Az Oszmán Birodalomhoz tartozó Palesztinában élő zsidók is megszenvedték az első világháborút. 1914 és 1918 között az ott élő zsidóság száma különböző betegségek, de főleg a régiót sújtó éhség következtében 85 ezerről 45-50 ezerre csökkent. Jeruzsálem zsidó lakosságának az egyharmada veszett oda ebben az időszakban. A palesztinai zsidók azonban még így is szerencsésnek mondhatják magukat, ugyanis a törökök legszívesebben az örményekéhez hasonló népirtással kezelték volna a Palesztinába betelepült zsidók által okozott veszélyt. A törökökkel amúgy szövetséges német diplomaták közbenjárásának köszönhetően végül nem valósult meg a palesztinai zsidó közösség lemészárlása. A németek ugyanis akkor még nem tekintettek ellenségként a zsidókra, legalábbis kormányzati szinten nem, a cionista mozgalmat is támogatták és aggódtak palesztina keresztény lakossága miatt is. Más kérdés, hogy később Hitlernek az örmény népirtás adta az iránymutatást ahhoz, hogyha éppen egy adott népcsoport vélt vagy valós problémát jelent, akkor azt akár el is lehet pusztítani.

Osztrák zsidó katonák a siratófalnál
Osztrák zsidó katonák a siratófalnál

Akkoriban viszont Hitler még csak a lövészárkok között rohangált, de az antiszemitizmus több ország hadseregében már az első világháború alatt is érezhetően meghatározta a zsidó katonákhoz való viszonyulást. Bár kezdetben több zsidó újság is az antiszemitizmus visszaszorulását vagy egyenesen az eltűnését várta a háború okozta nagy nemzeti összeborulástól, a gyakorlatban a zsidógyűlölet egy újabb szintre emelkedett. Az első nagyobb pofon 1916-ban érkezett, amikor a német hadseregben zsidó-számlálást tartottak, hogy megvizsgálják, igazak-e azok az állítások miszerint a zsidók kibújnak a frontszolgálat alól. Hasonló ellenőrzést később az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében is végeztek. Annak ellenére, hogy ezt a vádat sem sikerült bebizonyítani, a bizalmatlanság a zsidó katonákkal szemben megmaradt, és a háború előrehaladtával csak fokozódott. A zsidók hazaszeretetének megkérdőjelezésétől, az áruló zsidókon keresztül egészen a háború elvesztésének legfőbb bűnbakjáig.

Az Osztrák-Magyar Monarchia zsidó katonái imádkozás közben
Az Osztrák-Magyar Monarchia zsidó katonái imádkozás közben

A fronton elesett zsidó katonák aránya ugyan megegyezett a nem zsidó áldozatokéval, és ötször annyi fronton szolgáló zsidó igényelt maceszt peszachkor, mint a front mögött szolgálatot teljesítők. A magyar honvédség kötelekében ráadásul több mint tíz zsidó tábornok is volt, igaz többségükben kikeresztelkedtek amikor megkapták a tiszti rangot. Báró Hazai (Kohn) Samu például 1910 és 1917 között a Magyar Királyság honvédelmi minisztere is volt. A világ elpusztításán ármánykodó nemzetközi zsidóság mítosza azonban minden észérvet felülírt, az 1917-es „nagy októberi szocialista forradalom” pedig új értelmet adott az antiszemiták elméleteinek.

Báró Hazai Samu
Báró Hazai Samu

Az első világháború egy másik „terméke” az arab nemzet létrehozása, amelyet a britek generáltak, hogy ezáltal gyengítsék az ellenséges Oszmán Birodalmat. Zimmermann szerint az így létrejött arab (később palesztin) nemzeti fellángolással a betelepült cionisták egyszerűen nem tudtak mit kezdeni, és a kompromisszum keresése helyett a konfrontálódást választották. Ebből a szempontból viszont az első világháború hatása a mai napig nem ért véget.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp