Izrael: a turisták előtt továbbra is nyitva I.

Tel-Avivban, a Földközi-tenger partján sok a fürdőző, a város piacán alig lehet lépni a tömegben. A gázai konfliktus ellenére a város éli megszokott életét. Ezt tapasztalta 2014 szeptemberének első felében az utazo.hu munkatársa. A beszámoló szerint semmi nyomát nem látni annak, hogy nyáron Tel-Avivtól alig nyolcvan kilométernyire harcok folytak, s az augusztus végén életbe lépett, és remélhetően tartósnak bizonyuló tűzszünet is elsősorban a lelkekre hatott kedvezően, mert a város forgataga ugyanolyan szeptemberben is, mint volt a nyár bármelyik napján – mondják az itt élők. „Még két rakétatámadás, és elkésünk a színházból” – e helyiek körében népszerűvé vált mondás jól fejezi ki a tel-aviviak hozzáállását az eseményekhez. Igaz, ehhez az is kell, hogy sikeresen működjön a Vaskupola, azaz a rakétaelhárító légvédelmi rendszer, mely hibátlanul látta el feladatát 2014 nyarán, és megvédte a lakott településeket a Gázából kilőtt rakétáktól.

Annak ellenére, hogy a nyár és az ősz eleje még holt szezonnak számít, Tel-Avivban is sok a turista. Külföldi és hazai egyaránt, ugyanis nyáron és az ősz első felében inkább a belföldiek kelnek útra. Jobban is bírják a meleget: a 30 Celsius-fok feletti tartós hőmérsékletet, mely ráadásul roppant magas páratartalommal is párosul a Földközi-tenger közelsége miatt.

A helybéliek amúgy is szeretnek kirándulni. Kedvelt úti cél Tel-Aviv, a mindig lüktető város: kiváló tengerparti szakasszal, szállodasorral, élénk éjszakai élettel. A hazai utazók nemcsak szabadságuk idején, hanem hétvégeken is bátran kelnek útra, a családok akár kisgyermekeikkel is. Az országban a szombat a munkaszüneti nap, de aki teheti, már pénteken elindul. A külföldi turisták körében utazási főszezonnak inkább az október és a november számít, majd február végétől a teljes tavaszi időszak, május végéig.

Tel-Aviv egyszerre kis Manhattan a városközpont felhőkarcolóival (irodaházként, szállodaként, bevásárlóközpontként működnek), Bauhaus stílusú házaival; és szép tengerparti nyaralóhely homokos tengerpartjával; a várossal egybenőtt Jaffával pedig gyönyörű történelmi kirándulóhely, pompás kilátással a felhőkarcolókra és a tengerre.

A tengerparton szállodasor húzódik, előtte a tengerben kialakított kis öblök fékezik meg a nagy hullámokat. A sekély part menti sávon még szeptemberben is elérheti a víz hőmérséklete a 28–30 Celsius-fokot. Vitorlások futnak ki a kikötőből, szörfösök merészkednek ki a nyílt tengerre, kicsik és nagyok ismerkednek a búvárkodással, az úszás, lubickolás és napozás pedig természetesen a legnépszerűbb pihenési forma.

Az egészséges életmód iránti igényről tanúskodik, hogy a városban a játszóterek mellett ingyenes nyilvános kondiparkok is működnek, gépekkel jól felszerelten. Tel-Avivban hosszú évek óta jól működik a közösségi biciklihálózat, a tengerpart közelében pedig sokan bicikliznek, futnak a kijelölt, kiépített utakon.

Elénk élet folyik a város élelmiszerpiacán is. Arabok, drúzok, zsidók kínálják portékájukat, a számunkra egzotikusnak számító gyümölcsöktől a megannyi ízesítésű baklaván át a fűszerekig. Természetesen kapható gránátalma, amit kívánságra ki is facsarnak nekünk, mangó, datolya, füge.

Érdemes elsétálni Tel-Aviv régi kikötőjébe is. Harminc évig szolgálta ki a teherszállító hajókat, míg 1965-ben bezárták, mert a sekély vízben már nem tudták fogadni a nagy monstrumokat. Mára sétáló- és szórakozónegyeddé varázsolták az egykori raktárakat és a környéket. Éttermek, kávézók, butikok, kis piacok, sportpályák(!) várják a helybélieket és a turistákat nap közben és este, éjszaka is.

Forrás: azutazo.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp