Szabadon zsidózva

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Bár 14 évesen szembesült csak származásával, mára annyira beleásta magát a zsidó kulturális életbe, hogy jelenleg az egyetlen modern kori, hazai zsidó színház, a Gólem alapító-vezetője, s számos más, kulturális, közösségi, oktatási terület megkerülhetetlen figurája. Ráadásul tüzérségi katonatiszt és színházi rendező. Borgula Andrással, a Kibic szövetség elnökével beszélgettünk.

Könnyű vagy nehéz vetélytárs nélküli színházat létrehozni, vezetni?

1945 előtt azért volt sok, de igaz, most mi, a Gólem vagyunk az egyetlen, hivatalosan is működő zsidó színház. Ez nagy felelősség, de azért nem kell borzasztó komolyan venni magunkat. Az első 5-6 évben sokan azt gondolták, menjenek oda a zsidók. Ma már nagyon erős az érdeklődés a nem zsidók részéről is, színészek és nézők tekintetében is.

Mi lehet a vonzerő?

Itt úgy nyúlhatnak a darabokhoz, ahogy máshol nem, és ez izgalmas feladat mindenkinek. Szabadon „zsidózva”, ha úgy tetszik. Eleinte barátokból állt a közönség, ma már szerencsére tele van a nézőtér ismeretlen arcokkal. Gondolom, fele-fele a zsidók nem zsidók aránya, de nem tudom, nincs nyilvántartásunk. De a nevetésekből lehet érzékelni: amin nem „ildomos” nevetni, azon a „nem érintettek” csak somolyognak.

Hogyan, mikor tudtad meg, hogy te „érintett” vagy?

Mint a legtöbb harmadik generációs, 1989-ben 14 évesen tudtam meg, hogy zsidók vagyunk. Egyébként „csak” anyai ágról, apukámék tótok, de mindkettőjük családja baloldali kötődésű volt. Eleinte vörös csillag volt a karácsonyfa tetején, és a mennyből az angyal helyett valamilyen mozgalmi dalt énekeltünk. Szekuláris, asszimilálódott családban nőttem fel. Reggelire szalonnás tojásrántottát ettünk, de volt külön tejes lábos. Azt hittem, ez mindenhol így van. Nem voltam a szarvasi táborban, nem jártam zsidó közösségekbe. Nagyszüleim bujkálva úszták meg a holokausztot. A Madách Imre Gimnáziumba jártam, angolból elsőben megbuktam, de gondom volt az olasszal és a kémiával is, ugyanakkor a gimiben működő Thália színjátszóban minden főszerepet eljátszottam.

Borgula András
Borgula András

Mégsem vettek fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.

Nem, ezért úgy gondoltam, bosszút állok és Izraelben leszek híres. A három hónapos nyaralásból nyolc év kint élés lett. Érdekes volt tapasztalni, hogy míg a magyar közösségek, iskolák nem a befogadásról híresek, inkább a mit miért nem lehet megcsinálni elvről, addig Izraelben pont ennek ellenkezője fogadott: az lehetsz, ami akarsz, azt csinálhatod, amiben jó vagy. Ráadásul a kelet-európai tudásommal szuper okosnak számítottam. Tel-Avivban laktam, egy magyar cukrászdában dolgoztam és felvételiztem a kinti színművészetire. Elájultak, hogy Csehov-darabokat nem csak láttam, hanem olvastam is. Egyébként vicces volt, hogy katonai egyenruhában, fegyverrel mentem be a felvételire: Libanonból fegyveres konvojjal elvittek a határig, aztán ugyanígy vissza.

Merthogy az izraeli állampolgársághoz több éves katonai szolgálat szükséges.

Volt is nagy csodálkozás, amikor egyszer csak jött egy papír, hogy 2 év katonaság vár rám. Épp haza készültem látogatóba. Itthon gondolkoztam: ha visszamegyek, be kell vonulnom, különben katonaszökevény leszek. Mivel szeretem a lehetetlennek tűnő kihívásokat, 3 évet lenyomtam a seregben, a nehéz tüzérségnél tüzér főhadnagy lettem. A színházi rendező-katonatiszt kombó halálos fegyver a csajozásnál.

Hogyan érintett a háborúzás?

A katonaság nagy adag agymosás, ami nálam jól működött. XIII. kerületi, vékony srácként a tornaórán elmenekültem a kötélmászás elől. Kint fizikailag és lelkileg is olyan állapotba hoztak, hogy a veszéllyel nem foglalkozol. Sokat harcoltam, óriási adrenalinbomba volt. A tüzérek feladata olyan, mint egy videojáték: joystick van a kezedben, amit ha lenyomsz, 40 kiló robbanóanyag repül ki. Kézifegyvert kétszer használtam, de előjött belőlem az európai. Egyik éjjel vártunk az áldozatra, akit nem kaptunk el, mert amikor megjelent, csak a levegőbe lőttem, nem rá. Azt mondta a felettesem: ez nem Európa, nem lehet csak úgy lövöldözni! Vagy rá vagy sehova.

Leszereltél és egyből színházi munkákkal halmoztak el?

Nem éppen. 2003-ban hazajöttem egy lány miatt. De nagyon nehéz is lett volna rendezőként elhelyezkedni kint. Kevesebb a színház, zártabb a rendszer, a környező országokba nyilván nem hívnak rendezni, s mivel nagyon szeretik a színházat, rengeteg jegy fogy, ezért nagyon iparszerűen működik. Én viszont műhelymunkára vágytam. Hét termes színház is van Tel-Avivban, amit nálunk multiplexnek hívnának.

Nehezen hihető, hogy itthon könnyebb független színházat létrehozni, fenntartani.

Mostanában egyre nehezebb. Szinte minden csap elzáródik, a magántámogatók is eltűnnek, nem beszélve az államiról. 2004-ben majdnem minden színházigazgatónak elküldtem a terveimet, csak ketten hívtak fel: Kerényi Imre és a Vámos Miklós. De egyikből sem lett semmi, így megcsináltam a Gólemet.

Mennyi pénzt tettél bele?

Néhány százezret. Lassan és kicsibe kezdtük. Az alapításhoz 10 ember kellett, megkértem a volt gimnáziumi osztálytársaimat. Fél év után kaptunk 200 ezer támogatást. Lassan negyven leszek, albérletben lakom, nincs autóm, nem élek nagylábon. Anyagilag nem, de emberileg ott tartok, ahol szeretnék, és ez a fontos. Nem adtam el a lelkemet és hiszem, hogy leszek gazdag és híres. (nevet)

Van benned küldetéstudat?

Igen, hogy tudjunk nevetni a borzalmainkon. Igazából semmin nem tudunk nevetni és ez baj. Lehet humorral, ízlésesen, jó indulattal nyúlni a holokauszthoz is. Lehet cigány vagy zsidó viccet mesélni, görcsoldásként. Nagy felismerés volt, hogy zsidó vagyok, megváltoztatta az életemet, de ahogy sokan mások, én sem járok zsinagógába, viszont szeretném, hogy minél többen visszacsatlakozzanak, rátaláljanak a gyökereikre. Erre például a művészeten keresztül van lehetőség, ezért csinálom a Gólemet és a Judafestet, illetve az oktatáson keresztül, ezért vagyok a Limmud Magyarország Alapítvány elnöke. S mivel az érdekképviselet, a civil öntudat is nagyon fontos, létrehoztuk a Kibic szövetséget. Nyitva kell hagyni az ajtókat, hogy bárki beléphessen. Olyan zsidó öntudatot kellene kialakítani, ami nem a holokauszt-traumára épül. Mi, zsidók gyűlölünk változni, így aztán ez még izgalmasabb feladat.

Mennyire viszed be a közéletet, a politikát a színházba?

Nem olyan egyértelműen, mint például az Alföldi-féle Nemzeti tette. Sokan azért is vesznek jegyet a Gólem darabjaira, hogy így demonstráljanak. Pedig jobban örülnék, ha azért jönnének, mert érdekli őket az a színész vagy az a rendező. Nem ellenálló szervezetként akarok a Gólemre gondolni.

Mi várható az idei évadban?

Idén a fenntartási költségre 4 millió forintot kaptunk, ez jó, ha 2-3 hónapra szűkösen elég. Ennek ellenére négy darabunk továbbmegy: a Lefitymálva címűt 12 vidéki helyszínre visszük, cigány gettókba is, játsszuk a Mamelosn-t és a Pizza Kamikaze-t, valamint a Negyedik kaput Kárpáti Péterrel. És két új bemutatónk is lesz: a Szakácskönyv a túlélésért, amely egy XX. századi magyar női élettörténet, valamint a Zsidó gy.i.k, azaz a gyakran ismételt kérdések. Nyárra pedig Az utolsó velencei kalmár című darabot tervezzük, igazi „nagyöregekkel”.

(2005-ben alakult a Gólem Színház, mára felküzdötték magunkat az első öt független színház közé, évente 5-6 ezer jegyet adnak el. „Ennyi embert még a Facebookon sem ismerek”, jegyezte meg Borgula András.)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp