Milyen társadalmat akarhatunk?

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A politikai logika a rendszerváltással rögtön rátalált „hagyományos” törésvonalunkra, amelyet népi-urbánus ellentétként szoktak jellemezni. Döntően ez az, amely ma is meghatározza Trianonhoz, az antiszemitizmushoz, a kommunizmushoz, a rendszerváltáshoz való viszonyunkat. A magyar politikai rendszer átka, hogy nincs olyan bölcs elitünk sem, amely ennyi trauma után felismerte volna e törésvonal kártékonyságát. Mégis mit lehet tenni, ha ki akarunk valamiképp keveredni a helyzetünkből? Béndek Péter beharangozója a Kibic és a Bálint Ház beszélgetéssorozatához. Résztvevők: Ablonczy Bálint, György Péter, Fabiny Tamás és Takáts József. Időpont: szeptember 18, 19h. Valamiért a politikai logika a rendszerváltással rögtön rátalált „hagyományos” törésvonalunkra, amelyet az értelmiség népi-urbánus ellentéteként jellemeztek régebben, de valójában végigvonul az egész társadalmon, mint a nemzetiek és a nyugatosok – az ideáltipikusan zárt és a nyitott társadalom híveinek — megosztottsága. A törésvonalra rápakolható sok minden, ami a 20. századi történelmünk tragédiáit táplálta, illetve döntően ez az, amely ma is meghatározza Trianonhoz, az antiszemitizmushoz, a kommunizmushoz, a rendszerváltáshoz való viszonyunkat, illetve a mai politikai rendünk megítélésének konfliktusosságát. Sőt, úgy látszik, hogy olyan mély megosztottságot jelent, amelyben elsüllyedhet a jogállam, a demokrácia és a társadalmunk jövője.

A magyar politikai rendszer átka, hogy nincs olyan bölcs elitünk sem, amely ennyi trauma után felismerte volna e törésvonal kártékonyságát, és mindent megtett volna azért, hogy megmentse tőle a politikát. Ennek ellenkezője történt. A nyugatos-nemzeti ellentét – amelyről egyesek egyenesen azt állítják, hogy a népünk keleti eredetével és „észjárásával” összefüggő fátum, amely nem is küzdhető le – a politikai harcok legfontosabb motívumává és érzelmi forrásává vált, amely nem csak önazonossági, hanem egyenesen egzisztenciális üggyé teszi a politikát Magyarországon.

Ezekből az összefüggésekből látszik, hogy a rendszerváltás kultúrájának megrekedése a 20. századi paradigmában nem is 20. századi eredetű probléma. Amellett, hogy tükröződik benne a polgárosodásunk és a modernizációnk kudarca, valamint az utóbbi három-négy nemzedék velünk élő traumái, olyan mély szociálpszichológiai, nemzetkarakterológiai (?), és az őstörténetünkig visszanyúló történelmi és kulturális kérdéseket vet fel, amelyek jóval túlmutatnak azon, hogy mit nem tett jól a mai társadalmunk az együttélésben, vagy milyen károkat okozott magának a politikai döntéseivel 1990 óta.

A politikai elitünk csak olyan, mint több száz éve. Alapvetően tudatlan, önző, sikertelen és könnyűsúlyú, de közben nem átallja a szükségesen túl elszívni a társadalom erőforrásait, azokat a maga javára fordítja, és a társadalmi kompetenciák gazdagítása helyett azok elfojtásában érdekelt. Meg se karcolja azokat a problémákat, amelyekről akárcsak az előbbiekben szó volt, felelősségérzete nincs. Semmi új a nap alatt a Kárpát-medencében.

Ennek ellenére felvethető, hogy a problémahalmaz komplexitása – amely tehát velünk élő politikai megosztottságtól és a társadalmi kompetenciáinktól a történelmi emlékezeten és az erkölcsi világképünkön át a nemzet mély kulturális meghatározottságáig terjed — vajon egyedivé tesz-e minket a régiónkban élő népek között? Ha nem, lehet-e bármit is tanulni ebből? Ha ki akarunk valamiképp keveredni a helyzetünkből, segítenének a releváns példák. A hasonlóságok. Az ismert vagy nem eléggé ismert párhuzamok. Vannak-e ilyenek?

És mindent összevetve mit lehet tehát tenni ilyen körülmények között?

A kérdés talán a legbonyolultabb, amely a közéletben feltehető. Ugyan a diagnózisban sem értünk egyet, de a távlatos gondolkodásra való képességünk különösen hiányzik. És ha a távlatos gondolkodás képessége valamilyen isteni szerencse folytán máról holnapra eluralkodna is a közéletben, vajon alkalmas-e még a korunk az autonómiák, az individualizmus, a közösségi szolidaritás, a polgári értékek megrekedt kifejlődésének újraindítására? Vonzóak-e még ezek az értékek? Van-e hasznuk? Egyáltalán: merre az arra?

Milyen társadalmat akarjunk? Milyen társadalmat akarhatunk? És ha reálisan nézzük, hova juthatunk el a még valamennyire belátható 2030-ig? 2050-ig?

Reményeim szerint ezekről a kérdésekről fogunk beszélgetni szeptember 18-án, 19 órakor a Bálint Házban vendégeinkkel, Ablonczy Bálinttal, a Heti Válasz újságírójával, György Péter esztétával, Fabiny Tamás evangélikus püspökkel és Takáts József eszmetörténésszel a Kibic és a Bálint Ház közös sorozatán.

Béndek Péter

  •  

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp