Orvosi hiba miatt halhatott meg Joan Rivers

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a világ egyik leghíresebb, zsidó származású női komikusa légzési elégtelenség miatt halt meg. Most azonban kiderült, hogy Rivers egy elterjedt rutin beavatkozást követően, egy torokbiopszia után halt meg.

Joan Rivers
Joan Rivers

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a világ egyik leghíresebb, zsidó származású női komikusa légzési elégtelenség miatt halt meg, és hétfőn az is kiderült, hogy a rendőrség is vizsgálja az esetet. Akkor nem nyilatkoztak részletesebben az ügyről, most azonban kiderült, hogy Rivers egy elterjedt rutin beavatkozást követően, egy torokbiopszia után halt meg. A Hollywood Reporter orvosi forrásai szerint a komikus csak egy rutin hangszálműtétre vonult be az egyik orvosi intézménybe. Itt azonban észrevettek valami elváltozást a hangszálain, és ezért biopsziát javasoltak, amire az egyik orvos önként vállalkozott, annak ellenére, hogy ilyen műveletet csak kórházban szoktak végezni. A biopszia közben azonban megsérültek Rivers hangszálai, és emiatt leállt a légzése. Az újságnak nyilatkozó orvos szerint a komikus még most is élne, ha kórházban végezték volna el a műveletet. Rivers végül egy héttel a beavatkozás után, szeptember 4-én meghalt.

Rivers 1965-ben
Rivers 1965-ben

A rendőrség vizsgálja az ügyet, “valóban vizsgáljuk Joan Rivers halálának körülményeit, ahogy minden olyan esetet is, amiben a halál oka nem minden kétséget kizáróan természetes eredetű. Ha kérdés merül fel, kivizsgáljuk.” – nyilatkozták még hétfő reggel. Az ügyben vizsgálatot indított a New York-i egészségügyi hatóság is.

Forrás: index.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp