Édes Erdély itt vagyunk! / Érted élünk és halunk!

1940. szeptember 5-én, a II. bécsi döntés értelmében Észak-Erdély ismételten Magyarország része lett, és a magát főként magyar anyanyelvűnek és kultúrájúnak valló zsidóság is valóságos örömmámorban értesült a hírről. Kérdés, érdemes volt-e örülni az elkövetkező évek tükrében.

Észak-Erdély magyar lakossága, valamint a magát túlnyomórészt magyar anyanyelvűnek és kultúrájúnak valló zsidóság is valóságos örömmámorban értesült Ciano olasz és Ribbentrop német külügyminiszter döntőbíráskodásáról, amelyet Magyarország és Románia egyaránt elfogadott. A „második bécsi döntés” nyomán, 1940. augusztus 30-án a „trianoni értelemben vett” Erdély északi és keleti, 43 591 km2 területű része (kevesebb, mint a fele) visszatért Magyarországhoz.

Az ott élő magyar értelmiség sajátos helyzetben élt addig, hiszen kisebbségiként éltek Romániában, mely kisebbségi létet egyfajta küldetésnek is tekintették.

Makkai Sándor szerint: „Az erdélyi magyar szellem arra van hivatva, hogy kicsiny lehetőségek között, nagy erőfeszítéssel egyetemesen emberi szellemmé legyen. … Az lenne a kívánatos, ha erdélyi magyar szellemről csak azért lehetne és kellene külön beszélni az egyetemes magyar szellemiségen belül, hogy ezzel a névvel az egészséges, életrevaló és modern magyar szellem mintaképét jelölhessék meg”

A magyar bevonulás után 2 nappal ünnepelhette az egyik legjobb erdélyi író, Karácsony Benő is az 52. születésnapját. Egy később keletkezett gondolata már azt is megmutatja, hogy nem biztos, hogy annak idején érdemes volt annyira is örülni annak, hogy újból Magyarországon élhettek és alkothattak.

Karácsony Benő

Karácsony Benő

A történelem ugyanis megtörte Karácsony Benő polgári karrierjét, a kisebbségi létből, amit Romániában kellett átélnie, ismételten kisebbségivé vált, hiszen ő már csak egy zsidó ember, egy zsidó író volt régi-új hazájában. Mint annyi más sorstársa, neki sem maradt semmi, hiszen először, mint ügyvéd nem dolgozhatott tovább, végül már íróként sem jelenhetett meg.

Weinberger Mózes, kolozsvári főrabbi tanácsolta neki, hogy szakítson a magyar irodalommal, és deklarálja magát zsidó írónak, hiszen a magyarok úgysem tartják magyarnak. Azt felelte, hogy a zsidó nacionalizmust sem értékeli többre, mint a magyart: mindkettő embertelenségből és ostobaságból fakad. Azért mert a magyar nacionalisták antiszemitizmust hirdetnek, ő nem tagadja meg Kossuth, Rákóczi, Petőfi és Ady népét. De nem tagadta meg zsidóságát sem, s barátai tanácsára sem volt hajlandó kikeresztelkedni.

Karácsony Benő, amikor megkapta a parancsot, hogy hagyja el lakásukat, és költözzön be a gettóba, akkor nem kért felmentést vagy segítséget, mintha saját sorsa iránt teljesen közömbös lett volna. A Kasztner Rezső által Svájcba kimenekített csoportba nem fogadták be, mert nem volt hajlandó a magyar író mivoltát megtagadva magát zsidó írónak vallani.

Amikor Auschwitzba került, azt mondta, hogy a Napos oldal után (ez a regény hozta meg számára a sikert és az elismerést) megírja az Árnyékos oldalt.

Már csupán ennyire futotta tőle, nem sokkal később elpusztult.

Forrás: http://memento70.blog.hu/

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp