Mi az a Zsidó Gy.I.K.?

A Gólem Színház új műsora, a Zsidó Gy.I.K. színpadra állításához kérte a járókelők segítségét a Pozsonyi Pikniken, mégpedig úgy, hogy kérdéseket várt a zsidókkal kapcsolatban. A Dumaszínházzal közösen létrehozandó produkció a zsidókról szóló, gyakran ismételt kérdésekből épül majd fel.

Gólem a Pozsonyi Pikniken
Gólem a Pozsonyi Pikniken

A Pozsonyi Piknikre kitelepülő színházi sátrak sorában találkoztatott az újlipóciai piknikező a Gólem Színház standjával is, amely az utóbbi időben „új szempontrendszerű, humoros és olykor az illendőség határait feszegető párbeszédet” kezdeményezett zsidók és nem zsidók között.

Egyik legsikeresebb darabjuk, a Lefitymálva például a tavalyi év legjobb vígjátéka lett. A Pikniken új műsoruk, a Zsidó Gy.I.K. színpadra állításához kérték a járókelők segítségét, mégpedig úgy, hogy kérdéseket vártak a zsidókkal kapcsolatban. A Dumaszínházzal közösen létrehozandó produkciójuk – hogy a címbeli rövidítést feloldjuk – a zsidókkal kapcsolatban gyakran ismételt kérdésekről szól majd. Olyanokról például, hogy „miért szeretik a zsidók annyira a pénzt?” vagy hogy „mennyi keresztyén szűz véréből lehet egy szombati lakomát elkészíteni?” és hasonló marhaságok. A bemutató jövő márciusra várható, ott fogjuk megkapni a válaszokat és végre „eloszlatják a ködöt, kitisztítják a képet, tiszta vizet öntenek a pohárba”.

Egy másik készülő projektjük Jön a Gólem címmel olyan vidéki településekre látogat majd el, kimozdulva a „komfortzónából”, ahol valaha virágzó zsidó közösségek éltek, ma pedig az ott élő közösségek párbeszéde zsákutcába jutott. Illetve ennek tantermi változatát az erre nyitott iskolákba is elviszik, hogy a nevetés piruláival oldják az előítéleteket.

Forrás: nol.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp