Egyiptomi feminista megbecstelenítette az ISIS zászlóját

Egyiptomi feminista nyilvánította ki a véleményét az ISIS nevű, muszlim terrorista szervezetről, amikor saját ürülékével piszkította be a zászlóját. A 23 éves Aliaa Madga Elmahdy igencsak feszegeti az iszlám szigorú törvényeit a blogján és a facebook oldalán. Most pedig olyan szélsőséges megnyilvánulásra szánta el magát, hogy egy fekete lepellel leborított nővel együtt saját ürülékükkel piszkították be az ISIS fekete zászlóját.

Elmahdy tiltakozik az ISIS  ellen, különösen a szigorú sharia törvények bevezetése miatt. A nőket kötelezni akarják, hogy burkát viseljenek, és hogy nem hagyhatják el a házat férfi családtag kísérete nélkül. A dzsihádisták néhány helyen már arra is kényszerítették az üzletek tulajdonosait, hogy a kirakatban álló próbababák testét is takarják el burkával. A szíriai Raqqában, az ISIS egyik tűzfészkében a tömeg halálra kövezett két asszonyt, mivel állítólag házasságtörést követtek el.

A szervezet a Levantei Iszlám Állam (angolul Islamic State of Iraq and Syria, azaz ISIS) megalapítását tűzte ki céljául, tagjai a szíriai polgárháború harcaiban edződött szélsőséges szunnita katonák. Még nem tudni, a részben az al-Kaidából kinőtt ISIS mivé fog fejlődni, de radikalizmusban és kegyetlenségben túltesz a szellemi elődjén, amelyet a fiatal iszlamista harcosok már idejétmúltnak és kiégettnek éreznek.

Forrás: libertyviral.com

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp