Mély csalódás volt a zsidó szervezetek számára az elmúlt háromnegyed év

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben kérte a Mazsihisz elnökének együttműködését a Zsidó Közösségi Kerekasztal összehívásában. A zsidó szervezetek azonban még nem döntötték el, hogy leülnek-e tárgyalni szeptemberben a kormánnyal.

Lázár János levelében megerősítette, hogy a kormány „stratégiai jelentőségűnek” tartja az együttműködést a magyarországi zsidó közösségekkel, ugyanakkor az elmúlt időszakban ezt „számos kérdés megnehezítette”. Szerinte több esetben maguk a zsidó közösségek „kérdőjelezték meg a nevükben véleményt formálók képviseleti jogosultságát”. Viszont fontos, hogy a kormány és a zsidó közösségek együtt határozzák meg a következő időszak főbb feladatait azért, hogy a közösen tervezett és megvalósított programokat „minden érintett magáénak érezhesse” – írja a miniszter.

Lázár János
Lázár János

A Zsidó Közösségi Kerekasztal legutóbbi, februári ülésén a zsidó szervezetek javaslatára három kérdést vettek fel a napirendre: a német megszállás áldozatai emlékművének ügyét, a Józsefvárosi pályaudvaron kialakítandó, a holokauszt gyermekáldozatainak emléket állító Sorsok Háza bírálatát és Szakály Sándor történészprofesszornak, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának Kamenyec-Podolszkkal kapcsolatos megjegyzését. Szakály Sándor egy januári nyilatkozatában azt mondta: az 1941-es kamenyec-podolszki deportálások véleménye szerint inkább „idegenrendészeti eljárásnak” tekinthetők.

Hétfőn válaszolt Heisler András a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Lázár János múlt heti levelére, amiben a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal összehívását kérte. Mint Heisler András elmondta, a levélben gratuláltak Lázár János miniszteri kinevezéséhez, hozzátéve, örömüket fejezték ki amiatt is, hogy ezek szerint immár miniszteri szinten tartja fontosnak a közvetlen kapcsolattartást a hazai zsidó szervezetekkel a kormány.

Heisler András, fotó: Kovalovszky Dániel/168ora.hu
Heisler András, fotó: Kovalovszky Dániel/168ora.hu

A levélben ugyanakkor Heisler András arra is kitér, „mély csalódás volt számukra az elmúlt háromnegyed év”, a kormány emlékezetpolitikája, a zsidó szervezetek véleményének, kéréseinek figyelmen kívül hagyása miatt, és, hogy „nem volt érdemi kapcsolat” a Mazsihisz és a kormány között. Hangsúlyozta, hogy ha a kormány partneri viszonyt akar kialakítani, abban örömmel működnek közre, de a Zsidó Közösségi Kerekasztallal kapcsolatos meghívásra csak akkor tudnak érdemben válaszolni, ha Lázár János elküldi az ülés tervezett pontos napirendjét, és előzetesen a zsidó szervezetek megvitatják azt.

Forrás: MTI + hvg.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp