Nemsokára itt a vakáció vége, a kis nebulók már nyilván várják a találkozást az osztálytársakkal, az obligát „legszebb nyár élményem” fogalmazást, és talán nem kevés kíváncsisággal az új tankönyveket is. Nem lehetett ez nagyon másképp százötven éve sem, amikor megjelent az első „hangoztató és olvasókönyv” az izraelita népiskolák számára.
A zsidó közösségekben hagyományosan az egyik legfontosabb érték a tanulás, a tudás továbbadása, az oktatás megszervezése. A különféle vallási irányzatok természetesen máshová helyezték a hangsúlyokat, így a különböző közösségekben, illetve azok iskoláiban más-más tananyag alapján folyt a jövő generációk szellemi felkészítése. Az 1861-ben megjelent magyar-német-héber olvasókönyv a legmodernebbnek számító pesti Normalschule tankönyve lett, s bevallott célja volt az akkor még főképp németül beszélő pesti zsidók körében a magyar nyelv oktatása, terjesztése. A könyv megjelenését a Pesten működő „Magyarító Egylet” támogatta.
A könyv a magyar nyelvű olvasmányok előtt néhány oldalon a modern világhoz kapcsolódó szavak, kifejezések megértését segítő ábrákat is közöl – a magyar mellett természetesen németül is, hogy értsék, és héberül, mivel a zsidó iskolákban a héber oktatása is természetes volt. A könyv még jóval a héber nyelvújítás előtt jelent meg, ezért a héber kifejezések sok esetben hiányoznak, hiszen nem volt még héber szó a távcsőre, a kötéltáncosra, a gyufára vagy akár az órára. A könyv szerzője, Kohányi Sámuel saját élettörténetén keresztül tapasztalhatta meg a tankönyvek és a többnyelvű szómagyarázat jelentőségét. Sem magyarul sem németül nem tudó árvagyerekként került Pestre 1837-ben, ahol gimnáziumi és zenedei bizonyítványt, majd 1844-ben kisdedóvó oklevelet szerzett. A hitközség óvodájának vezetése után a hitközségi fiúiskola, majd az országos kisdedóvó-képző tanára lett.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
