A három zsidó lány, aki meghódította a világot

Számtalan elismerés, fesztiválok nagyszínpada, valamint magazinok címlapja, röviden így lehetne legjobban jellemezni a HAIM világát. Este, Alana és Danielle ugyan még csak a húszas éveikben járnak, de már mindenhol nyomot hagy, ha megjelennek a színpadon, a rádióban vagy éppen a tévé képernyőjén.

A három testvér karrierje Los Angelesből indult még 2007-ben, és igen hosszú út vezetett a későbbi világsikerhez. 2013-ban viszont a Days are Gone című első albumukkal azonnal bekerültek a top 10-es listákba. A lányok már kisebb korukban is készültek a hírnévre, igaz eleinte még csak az MTV-re ugrálva bontogatták szárnyaikat. Édesapjuk viszont az egyik éjjel megálmodta, hogy a testvérek zenéléssel fognak foglalkozni, és a rá következő nap már meg is vette nekik az első hangszereket.

HAIM – Este, Danielle és Alana
HAIM – Este, Danielle és Alana

Mivel az egész család vérében zene folyik, így nem csoda, hogy alapítottak egy családi zenekart is. A Rockinhaim nevű együttesben az izraeli származású apuka, Mordechai (Moti) püfölte a dobokat, az anyuka, Donna pedig a gitárt pengette. Noha az igazi hírnév még váratott magára, azért már ekkor is lehetőség adódott bemutatkozni a közönségnek kisebb klubokban vagy fesztiválokon. A lányok mindig is nagyon élvezték a családi zenélést, így előfordul, hogy a szülők még most is csatlakoznak hozzájuk néhány ráadás szám erejéig. Donna és Moti ugyanis mindenben támogatják lányaikat, ami a zenét illeti.

És mitől olyan egyedülálló a HAIM? Azon kívül persze, hogy ritkán látni három zsidó lányt együtt a legnagyobb zenei színpadokon, a zenekar mind hangzásában, mind pedig megjelenésben igencsak egyedi. A hozzáértők nem is igazán tudják kategóriába sorolni a zenéjüket, ezért úgy szoktak fogalmazni, hogy folk-rnb-softrock keverék, ami találkozik a 70-es, 80-as és a 90-es évekkel is. A lányokra nagy befolyást gyakoroltak olyan lánybandák, mint a TLC vagy a Destiny’s Child.

HAIM
HAIM

A HAIM tagjai ugyan zsidó származásúak, de nem igazán vallásosak. A nagyobb ünnepeket azért megtartják, és büszkék arra, hogy zsidónak születtek. Mióta a popsztárok életét élik, nem sok alkalmuk volt ellátogatni a zsinagógába, de ennek ellenére fontos számukra hagyományok megőrzése. Izraellel is szoros kapcsolatban állnak apjuk révén, sokszor ellátogatnak oda, és nagy álmuk, hogy egyszer koncertet is adhassanak a Szentföldön. Alana különösen az izraeli esküvőkért rajong, de az ország vallási és történelmi háttere az, ami elsősorban fontos a lányoknak. Este már korábban is felismerte, hogy nem igazán sikerült még egy zsidó lánytriónak sem befutnia. Éppen ezért az a céljuk, hogy ha már nekik nem volt lehetőségük hasonló példaképet találni, pótolni tudják ezt a hiányt.

A testvérek nem csak együtt, de külön-külön is képesek sikereket elérni. A legidősebb lány, Este például népzenetudományból szerzett diplomát, méghozzá öt év helyett csupán két év alatt. A középső lány Danielle pedig a dobolásban volt mindig is utolérhetetlen. Gimnáziumi évei után egyből turnéra indult Jenny Lewis zenekarával, majd később gitáron is kísérte őt. Ezután már lavinaként zúdultak rá a megkeresések a The Strokes énekesétől kezdve egészen a népszerű Cee-Lo Green-ig.

Később azonban mégis úgy döntöttek, együtt törnek a csúcsra. Eredetileg The Bagel Bitches néven futottak, később váltottak a HAIM-ra, ami egyszerűen a vezetéknevük és héberül életet jelent. Az első fellépésük igazán emlékezetesre sikerült, hiszen egy zsidó bulin játszottak, a fizetségük pedig egy jó tál maceszgombóc leves volt. 2012-ben jelent meg az első kislemezük Forever címmel, ezután pedig már az első album következett. Azóta kétszer is felléptek a neves zenei fesztiválon, a Glastonbury-n, valamint meglepetés vendégként a Mumford and Sons koncertjén is. Ha ez még nem lett volna elég, a Florence and the Machine is felkérte őket előzenekarnak.

Danielle és Este a Glastonbury fesztiválon
Danielle és Este a Glastonbury fesztiválon

Kevés előadónak sikerül a stúdión és a retusált videoklipen kívül is hatni, de a HAIM bebizonyította, nekik ez sem okoz problémát. Ahogy Este, Alana és Danielle megjelenik a színpadon, azonnal elkezd vibrálni a levegő. Elhozzák a rajongóknak a rock koncertek számos elemét, ilyen például Danielle gitárszólói és egyedülálló énekhangja. A lányok hagyják érvényesülni egymást a színpadon. Este basszusgitáron játszik, Alana pedig kicsit mindenbe belekóstol, emellett pedig gerjeszti a közönséget és felejthetetlen hangulatot teremt.

A Guardian kritikusa szerint a HAIM történelmet írt, és 4 csillagos zenekarnak ítélte meg őket. Nemsokára itt a következő albumuk, legújabb kislemezük (If I Could Change Your Mind) pedig már a rádiókban is hallható.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp