Ragaszkodás a bölcsekhez

Az imák megismerésével megnyílnak a héber olvasás, az évezredes hagyomány, és egyáltalán nem utolsó sorban a közösséghez tartozás kapui. Egy kissé radikálisabb vélemény szerint viszont, aki nem imádkozik, az nem méltó arra, hogy embernek nevezzék.

„Örökkévaló Istened féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és nevére esküdj.”

E rövid mondat különlegessége, hogy négy tórai parancsolatot (micvát) tartalmaz. Az első az istenfélelem micvája („Istened féld”), amellyel kapcsolatban sokszor idézzük Rabbi Hanina megállapítását (Bráhot 33b): „minden Isten kezében van, kivéve az istenfélelmet”. A mester ezt egy tórai versből (5Mózes 10:12) következteti: „Most pedig, oh Izrael! Mit kíván Örökkévaló Istened tőled? Csak azt, hogy féld Örökkévaló Istened”! A pászuk alapján úgy tűnhet, hogy az istenfélelem „csekély dolog”, ami egyrészt téves állítás, másrészt maga Rabbi Hanina cáfolja: „azt mondta Rabbi Hanina Rabbi Simon ben Joháj nevében: nincs Isten kincsestárában más, csak istenfélelem, amint írva van: „az Örökkévaló félelme a kincse” (Jesája 33:6).

Az ellentmondást feloldja a Talmud: „ha valakitől egy olyan nagy eszközt kérnek, melynek birtokában van, akkor az kicsinek tűnik számára, ha olyan kicsi eszközt kérnek, amellyel nem rendelkezik, akkor az nagynak látszik neki”. Vagyis aki nagyon féli Istent, annak könnyű félni Őt, aki kevésbé féli annak nehezebb félni a Teremtőt.

Rabbi Elhánán Wasserman véleménye ennél lényegesen szigorúbb: „Tévedés azt gondolni, hogy az istenfélelem nem más, mint egy lépcsőfok a sok közül, melyre minden ember érdemes lehet, és ha valaki nem birtokolja, akkor az csupán egy lépcsőfok hiányát jelzi. Valójában, akiben nincs istenfélelem az nem méltó arra, hogy embernek nevezzék. Aki nem ismeri el a Világ Urát, az nem különbözik egy állattól”.

Az egymástól különböző nézetekben közös, hogy arra az esetre ha az istenfélelem csekély vagy egyáltalán nem létezik, nem kínál megoldást. A Tóra azonban segít, hiszen a fenti mondat három olyan micvát tartalmaz, melyek gyakorlása erősítheti a jirát sámmájim, az istenfélelem intenzitását. Az „Őt szolgáld” mondatrész nem más, mint a kötelező ima parancsa, a „hozzá ragaszkodj”, a bölcsekhez való ragaszkodás előírása, a „nevére esküdj” szavakból pedig kevéssé meglepő módon arra jutottak mestereink, hogy amennyiben esküt teszünk, akkor azt Isten nevében kell tennünk.

Nézzük kicsit részletesebben a második micvát! Az imádkozás az istenfélelemben gyengék számára nem csupán a micva végrehajtásának lehetőségét kínálja, legalább ennyire fontos, hogy az imák megismerésével megnyílnak a héber olvasás, az évezredes hagyomány, és egyáltalán nem utolsó sorban a közösséghez tartozás kapui. Két nagy mesterünk, a Rámbám és a Rámbán között nem kell igazságot tennünk, az előbbi kötelességként, az utóbbi az isteni szeretetből fakadó lehetőségként tekint az imádkozásra, természetesen mindkettőnek igaza van. Hiszen a „haladó zsidó” számára magától értetődő kötelességé válik a davenolás (imádkozás), a „kezdőknek” pedig megnyitja az utat, amelyen szokatlan módon az a siker, ha kínálkozó lehetőségeinket egyre inkább kötelességként kezdjük kezelni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp