Az Origo Mélyi József művészettörténésszel készített interjút a német megszállási emlékmű kapcsán, amiből többek között kiderül, hogy Magyarországon bizony komoly gondok vannak az emlékművekkel. A Szabadság téri emlékművel kapcsolatban viszont most felébredt valami, de ezzel együtt is az emlékezettel kapcsolatos kultúránk mélyreható átalakulására lenne szükség.
Mélyi József szerint, ha a német megszállási emlékművet „a demokratikus emlékmű-állítási gyakorlat felől nézzük, úgy, ahogy van, minden pontján vérzik. Ha a diktatúrák eljárásai felől szemléljük, akkor találunk néhány oda nem illő, tétova látszatgesztust, mint például az alibi-szakvéleményt vagy Orbán ígéretét a párbeszédre a zsidó szervezetekkel.”
„A legjobb példa a Cipők a Duna-parton, Pauer Gyula és Can Togay munkája. Nagyon szép az 1956-os forradalom mártírjainak emlékműve a 301-es parcellánál, ami Jovánovics György munkája, de az elvontabb, távolabb van, másképpen használja a teret. A Cipők közérthető, sőt közhelyes, mégis képes ezt magasabb szintre emelni, úgy, hogy gondolkodni kelljen rajta” – válaszol Mélyi József az emlékezést jelentésükben sikeresen tematizáló, budapesti emlékműszobrokat firtató kérdésre.
És, hogy meddig lehet vitázni egy felállított emlékműről? „A Szabadság téri Párkányi Raab-féle munkát még cincálhatjuk nagyon sokáig, de mindenképpen vizuális és emlékezetpolitikai nonszensz marad. Pont az a baj, hogy igazából nem lehet róla vitázni, csak fel lehet sorolni a hibáit. A vitákat egyébként is az emlékművek felállítása előtt kellene lefolytatni” – mondja Mélyi.
Forrás: origo.hu
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!