All About My Madeleine

A kis kagyló alakú sütemény Proustnak és XV. Lajosnak köszönhetően meghódította egész Franciaországot, majd az egész világ megismerte. Elkészíteni roppant egyszerű, az egyetlen nehézséget csupán a megfelelő süteményforma beszerzése jelentheti. A Kóser de finom e heti receptje.

Sajnos én sem tudom elkerülni a madelenine-közhelyet, hogy a süteménnyel kapcsolatban szinte mindig felmerül Proust műve, Az eltűnt idő nyomában, melyben a teába mártott madeleine idézi fel a gyermekkor ízeit és hangulatát.

A sütemény eredetére vonatkozó források nem egyértelműek. Az bizonyos, hogy egy lányról kapta a nevét, aki Sztaniszlaw Leszczynski (Lotharingia hercege, I.Szaniszló néven lengyel király) számára készítette el a süteményt ajándékba. A romantikusabb magyarázat szerint, a herceget éppen akkor hagyta ott a cukrásza, amikor nagy vacsorát készült adni. Ezt a helyzetet mentette meg Madeleine a kis piskótafalatkáival.

A sütemény karrierjének az is jót tett, hogy XV. Lajos francia uralkodó felesége, Mária, Sztaniszlaw lánya, magával vitt néhányat Versailles-ba.

A kis kagyló alakú sütemény így meghódította egész Franciaországot, majd – talán éppen Proust hatására – az egész világ megismerte.

Elkészíteni roppant egyszerű, egyetlen nehézséget, csupán a megfelelő süteményforma beszerzése jelentheti. Én az enyémet a Mora nevű, párizsi konyhatechnikai boltban szereztem be.

 
Levendulás madeleine
 
4 dkg őrölt mandula
8 dkg liszt
8 dkg porcukor
3 tojás
1 evőkanál méz
7,5 dkg olvasztott vaj
1 teáskanál vanília kivonat
1 teáskanál szárított levendula
esetleg:
reszelt narancs vagy citromhéj
narancsvirág víz
 
A tojásokat a  cukorral, mézzel és a vanília kivonattal habosra keverjük.(tényleg nagyon habosra. robotgéppel legalább 10 percig)
 
 
Ezután kanalanként hozzáadjuk a mandulát, a lisztet és a szárított levendulát és addig keverjük, amíg sima masszát nem kapunk. Végül a felolvasztott, és már kihűlt vajat is a tésztába forgatjuk.
A madeleine formákat alaposan kivajazzuk, kilisztezzük, a tésztát a formákba kanalazzuk.
 
 
Előmelegített sütőben 160 fokon 10-12 perc alatt megsülnek. Én, a kihűlt  süteményeket még megszórom egy kevés levendulás porcukorral.

Az Ancien Régime vége és a francia zsidóság

XV. Lajosról sajnos nem csak a madeleine kapcsán tudunk megemlékezni ezen az oldalon.

Furcsa kapcsolatot ápolt ő a zsidósággal. 1718-ban visszautasította a zsidók által összegyûjtött több millió aranyat a bevándorlás engedélyezéséért és zsinagóga építéséért, ugyanakkor nemesi rangra emelte Silva nevû zsidó orvosát. A tilalom ellenére mind több zsidó telepedett le a francia városokban. De csak a felvilágosodás hatására enyhültek a zsidósággal szembeni középkori elõítéletek. 1768-ban így ír róluk M. Ladvocat, a Sorbonne tanára: “…Nincs igazságtalanabb valami, mint a zsidóság lebecsülése. 30 éve, hogy Párizsban lakom, de ezen idõ alatt egyetlenegy zsidót sem ítéltek el a törvényszéken közönséges bűncselekmény miatt.”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp